Zsidók 13 - Hungarian New Translation

Buzdítás szeretetre és tiszta életre

1A testvéri szeretet legyen maradandó.

8Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.

16A jótékonyságról és az adakozásról pedig el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.

17Bízzatok vezetőitekben, és hallgassatok rájuk, mert ők vigyáznak lelketekre úgy, mint akik erről számot is adnak. Hadd tegyék ezt örömmel, és ne sóhajtozva, mert ez nem válnék javatokra.Befejező kérések, üdvözletek, áldás

18Imádkozzatok értünk! Mert meg vagyunk győződve arról, hogy lelkiismeretünk tiszta, hiszen mindenben helyesen akarunk eljárni.2Kor 1,11

19Főként pedig azért imádkozzatok, kérlek, hogy mielőbb visszajussak hozzátok.

20A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát,Ézs 63,11; Ez 34,23; Jn 10,11; 1Pt 2,25

21tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére; és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön-örökké. Ámen.

22Kérlek pedig, testvéreim, legyen örömötökre az intő szó, hiszen csak röviden írtam nektek.Jak 1,21

23Tudjátok meg, hogy Timóteus testvérünk kiszabadult, és ha megjön, hamarosan meglátogatlak titeket vele együtt.

24Köszöntsétek vezetőiteket és a szenteket is mind. Köszöntenek titeket az Itáliából valók.

25A kegyelem mindnyájatokkal!

Blog
About Us
Message
Site Map

Who We AreWhat We EelieveWhat We Do

Terms of UsePrivacy Notice

2025 by iamachristian.org,Inc All rights reserved.

Home
Gospel
Question
Blog
Help