Lukács 21 - Hungarian New Translation

Az özvegyasszony két fillére(Mk 12,41–44)

1Amikor feltekintett, látta, hogyan dobják a gazdagok áldozati ajándékaikat a perselybe.

2Észrevett ott egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott abba,

3és így szólt: „Bizony, mondom néktek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe.

4Azok ugyanis mind a feleslegükből dobtak az áldozati ajándékokhoz, ő azonban szegénységéből mindazt beledobta, amije volt, az egész vagyonát.”

Jézus jövendölése a templomról(Mt 24,1–2; Mk 13,1–4)

5Amikor némelyek azt mondták a templomról, hogy az gyönyörű kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve, ő így szólt:

6„Jönnek olyan napok, amikor ezekből, amiket itt láttok, nem marad kő kövön, amit le ne rombolnának.”

A nagy megpróbáltatás ideje(Mt 24,3–14; Mk 13,5–13)

7Ekkor azt kérdezték tőle: „Mester, mikor lesz ez, és mi lesz annak a jele, hogy ez elkezdődik?”

8Ő pedig így válaszolt: „Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszenek titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és azt mondják: Én vagyok! – meg azt: Az idő közel jött! De ti ne kövessétek őket.

9És amikor háborúk zaját és lázadások hírét halljátok, ne rettenjetek meg, mert ezeknek előbb meg kell történniük, de nem jön mindjárt a vég.”

10Azután így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad,Jeruzsálem pusztulása(Mt 24,15–22; Mk 13,14–20)

20„Amikor pedig látjátok, hogy Jeruzsálemet hadseregek kerítik be, akkor tudjátok meg, hogy elközelített annak a pusztulása.

21Akkor, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe, és akik a városban vannak, költözzenek ki onnan; akik pedig vidéken vannak, ne menjenek be oda.

22Ezek ugyanis a bosszúállás napjai, hogy beteljesedjék mindaz, ami meg van írva.Az Emberfia eljövetele(Mt 24,29–36; Mk 13,24–32)

25„És akkor jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban.Zsolt 65,8

26Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóerői megrendülnek.Ézs 34,4

27És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel.Dán 7,13

28Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.”

29Mondott nekik egy példázatot is: „Nézzétek meg a fügefát és a fákat mind:

30amikor látjátok, hogy kihajtanak, már magatoktól is tudjátok, hogy közel van a nyár.

31Így ti is, amikor látjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tudjátok meg: közel van az Isten országa.

32Bizony, mondom néktek: nem múlik el ez a nemzedék addig, amíg mindez meg nem lesz.

33Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.”

34„Vigyázzatok magatokra, nehogy szívetek elnehezedjék mámortól, részegségtől vagy a megélhetés gondjaitól; és hirtelen lepjen meg titeket az a nap,Ézs 5,11–13; 1Thessz 5,3.7; Róm 13,13

35mint valami csapda, mert úgy fog rátörni mindazokra, akik a föld színén laknak.Ézs 24,17; 1Pt 4,7

36Legyetek tehát éberek és szüntelen könyörögjetek, hogy kimenekülhessetek mindazokból, amik történni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt.”

37Nappal a templomban tanított, éjszakánként pedig az Olajfák hegyére ment, és ott tartózkodott.

38De kora reggel az egész nép hozzásietett, hogy hallgassa őt a templomban.

Blog
About Us
Message
Site Map

Who We AreWhat We EelieveWhat We Do

Terms of UsePrivacy Notice

2025 by iamachristian.org,Inc All rights reserved.

Home
Gospel
Question
Blog
Help