1Amikor bevisz téged az Úr, a te Istened arra a földre, amelyre már készülsz bemenni, hogy birtokba vedd, és elűz előled sok népet, a hettitákat, girgásiakat, emóriakat, kánaániakat, perizzieket, hivvieket és jebúsziakat: hét népet, amelyek nagyobbak és erősebbek nálad,
7Nem azért szeretett meg, és nem azért választott ki benneteket az Úr, mintha valamennyi nép közt a legnagyobbak volnátok, hiszen a legkisebbek vagytok valamennyi nép közt,
8hanem azért, mert szeret benneteket az Úr, és megtartja azt az esküt, amelyet atyáitoknak tett. Ezért hozott ki benneteket az Úr erős kézzel, és ezért váltott ki a szolgaság házából, Egyiptom királyának, a fáraónak kezéből.
9Tudd meg tehát, hogy a te Istened, az Úr az Isten. Állhatatos Isten ő, aki hűségesen megtartja szövetségét ezer nemzedéken át is, azok iránt, akik szeretik őt és megtartják parancsolatait.
17De gondolhatnád magadban: Nagyobbak nálam ezek a népek, hogyan tudnám kiűzni őket?4Móz 13,31–33
18Ne félj tőlük, hanem emlékezz vissza arra, hogy mit tett Istened, az Úr a fáraóval és egész Egyiptommal,5Móz 4,34; 29,1–2
19a nagy próbatételekre, amelyeket saját szemeddel láttál, a jelekre és csodákra, az erős kézre és a kinyújtott karra, amellyel kihozott téged Istened, az Úr. Ugyanúgy fog elbánni Istened, az Úr mindazokkal a népekkel, amelyektől félsz.
20Rettenetes félelmet bocsát rájuk Istened, az Úr, míg csak el nem pusztulnak azok is, akik előletek elrejtőzve megmaradnak.2Móz 23,28; Józs 24,12
21Ne rettegj tőlük, mert közötted van Istened, az Úr, a nagy és félelmetes Isten!
22De csak apránként űzi el előled ezeket a népeket Istened, az Úr. Nem semmisítheted meg mindjárt őket, mert akkor elszaporodna a mezei vad a te károdra.
23De hatalmadba adja őket Istened, az Úr, és nagy zavart támaszt közöttük, míg ki nem pusztulnak.
24Királyaikat is kezedbe adja, te pedig még a nevüket is eltörlöd az ég alól. Senki sem állhat meg veled szemben, hanem kipusztítod őket.
25Isteneik szobrait égessétek el! Ne kívánd meg a rajtuk levő ezüstöt vagy aranyat sem, ne vedd el magadnak, mert tőrbe esel általuk. Utálatos ez Istened, az Úr előtt.
26Ne vigyél be ilyen utálatos dolgot a házadba se, mert téged is kiirtanak, mint azt. Tartsd azért undorítónak, tartsd utálatosnak, mert ki kell azt irtani!
Who We AreWhat We EelieveWhat We Do
2025 by iamachristian.org,Inc All rights reserved.