1Jaj Ariélnak, Ariélnak,
a városnak, ahol Dávid táborozott!
Évek telnek egymás után,
ünnepek váltják egymást,
2azután ostromot indítok Ariél ellen.
Akkor lesz sírás-rívás,
mert égő oltárrá teszem.
3Táborral veszlek körül,
sáncot vonok köréd,
felállítom az ostromműveket.
4Megalázottan fogsz beszélni a földből,
és megtörten hangzik szavad a porból.
Olyan lesz a hangod,
mint a föld alatti kísérteté,
és szavad a porból suttog.
5De ízzé-porrá törik
ellenségeid serege,
a szálló polyvához hasonló lesz
az erőszakosok hada.
Egy szempillantás alatt következik be!
6Mert a Seregek Ura
meglátogat téged
mennydörgés, földrengés,
nagy zúgás, viharos forgószél
és emésztő tüzes lángok közepette.
7Olyan lesz, mint az álom,
mint egy éjszakai látomás
valamennyi nép serege,
amely Ariél ellen hadakozott,
és ostromot indított
egész hadereje és sziklavára ellen.
8Mint az éhező,
aki azt álmodja, hogy eszik,
de ha fölébred, üres a gyomra,
vagy mint a szomjazó,
aki azt álmodja, hogy iszik,
de ha fölébred, eltikkadt és szomjas,
úgy jár a népek egész serege,
amely Sion hegye ellen hadakozott.
A nép elvakultságának következményei9Ámuljatok és bámuljatok,
vakoskodjatok és vakuljatok meg!
Legyetek részegek, de ne bortól,
tántorogjatok, de ne az italtól!
10Mert rátok árasztotta az Úr
a kábultság lelkét.
Bezárta szemeiteket: a prófétákat,
befödte fejeiteket: a látnokokat.
11Olyan lett számotokra minden látomás, mint a lepecsételt irat szavai. Ha odaadják íráshoz értő embernek, és ezt mondják: Olvasd el! – ő ezt fogja mondani: Nem tudom, mert le van pecsételve.
14azért én úgy bánok majd ezzel a néppel,
hogy csodálkozni fog, igen csodálkozni:
vége lesz a bölcsek bölcsességének,
az értelmesek értelme homályos marad.
15Jaj azoknak, akik el akarják titkolni
tervüket az Úr elől!
Sötétben hajtják végre tettüket,
mert azt gondolják:
Ki lát minket, ki ismer bennünket?
16Micsoda fonákság!
Egyenlőnek tartható-e
az agyag a fazekassal?
Mondhatja-e az alkotás alkotójának:
Nem ő alkotott engem?!
Mondhatja-e a fazék a fazekasnak:
Nem ért a dolgához?!Isten mindent újjá tesz
17Már csak kevés idő van hátra,
és a Libánon kertté válik,
a kert pedig erdőnek látszik.
18Azon a napon a süketek is
meghallják az írás beszédét,
a vakok szemei pedig látni fognak
a homály és a sötétség után.
19Újra örömüket lelik
az alázatosak az Úrban,
vigadnak a szegény emberek
Izráel Szentje előtt,
20mert vége lesz a zsarnoknak,
és elpusztul a csúfolódó!
Kiirtják mindazokat,
akiknek gonoszságon jár az eszük,
21akik vétkesnek nyilvánítják az embert
a peres ügyekben,
és tőrbe ejtik, aki feddeni meri
őket a kapuban,
semmit érő ürüggyel fosztják meg
jogától az igazat.
22Ezért így szól Jákób házához az Úr, aki
megváltotta Ábrahámot:
Nem szégyenül meg többé Jákób,
nem sápad el többé az arca,
23mert ha gyermekei meglátják
kezem munkáját,
szentnek vallják nevemet.
Szentnek vallják Jákób Szentjét,
és rettegnek Izráel Istenétől.
24A tévelygő lelkek észhez térnek,
és a zúgolódók levonják a tanulságot.
Who We AreWhat We EelieveWhat We Do
2025 by iamachristian.org,Inc All rights reserved.