1Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait.
4Mert semmi vádat nem tudok önmagamra mondani, de nem ez tesz igazzá, mert aki felettem ítélkezik, az Úr az.
5Egyáltalában ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet.
A korinthusiak gőgje és Pál alázata6Mindezeket pedig, testvéreim, értetek alkalmaztam magamra és Apollósra, hogy a mi példánkon tanuljátok meg: ahhoz tartsa magát az ember, ami meg van írva, és senki se fuvalkodjék fel az egyik tanítóval dicsekedve a másik ellen.
7Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?
8Ti már jóllaktatok, már meggazdagodtatok, nélkülünk uralomra jutottatok; bár csakugyan uralomra is jutottatok volna, hogy veletek együtt mi is uralkodhatnánk.
9Mert úgy gondolom, hogy Isten minket, apostolokat, utolsókul állított, mint akiket halálra szántak, mert látványossággá lettünk a világnak, az angyaloknak és az embereknek.
18Egyesek azonban úgy felfuvalkodtak, mintha nem készülnénk hozzátok.
19Pedig ha az Úr akarja, hamarosan elmegyek, és meg fogom ismerni a felfuvalkodottaknak nem a beszédét, hanem az erejét.
20Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben.2Kor 10,2
21Mit akartok? Bottal menjek hozzátok, vagy szeretettel és szelíd lélekkel?
Who We AreWhat We EelieveWhat We Do
2025 by iamachristian.org,Inc All rights reserved.