1Az Úr ezt mondta Abrámnak:
Menj el földedről,
rokonságod közül és atyád házából
arra a földre, amelyet mutatok neked!
2Nagy néppé teszlek, és megáldalak,
naggyá teszem nevedet, és áldás leszel.
3Megáldom a téged áldókat,
s megátkozom a téged gyalázókat.
Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.
4Abrám elment, ahogyan azt az Úr mondta neki, és Lót is vele ment. Abrám hetvenöt éves volt, amikor kijött Háránból.
5Fogta Abrám Szárajt, a feleségét, és Lótot, a testvére fiát, meg minden szerzeményüket, amit csak szereztek, mindenkit, akikre Háránban tettek szert, és elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek. El is érkeztek Kánaán földjére.
6Majd átvonult Abrám az országon egészen a sikemi szenthelyig, Móré tölgyeséig. Akkor még kánaániak voltak ezen a földön.
7Az Úr megjelent Abrámnak, és ezt mondta: A te utódaidnak fogom adni ezt a földet! Ő pedig oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki.Ábrahám Egyiptomban
10Egyszer éhínség támadt azon a földön. Ekkor lement Abrám Egyiptomba, hogy ott tartózkodjék, mert súlyos éhínség volt azon a földön.1Móz 20,1–18; 26,7–11
11Amikor már közel járt Egyiptomhoz, ezt mondta feleségének, Szárajnak: Nézd csak! Tudom, hogy szép arcú asszony vagy.
12Ha meglátnak az egyiptomiak, azt mondják majd: Ez a felesége! És engem megölnek, téged pedig életben hagynak.
13Mondd, hogy a húgom vagy, hogy jó sorom legyen a te réveden, és életben maradjak általad.
14Így is történt. Amikor Abrám Egyiptomba érkezett, az egyiptomiak látták, hogy nagyon szép az asszony.
15A fáraó főemberei is meglátták őt, dicsérték a fáraónak, és elvitték az asszonyt a fáraó házába.
16Abrámnak pedig jó sora lett az asszony révén: lettek neki juhai, marhái és szamarai, szolgái és szolgálói, nőstény szamarai és tevéi.
17De nagy csapásokkal sújtotta az Úr a fáraót és házát Abrám felesége, Száraj miatt.
18Hívatta azért a fáraó Abrámot, és ezt mondta: Mit tettél velem? Miért nem mondtad meg nekem, hogy a feleséged?
19Miért mondtad, hogy a húgod? Csak ezért vettem feleségül. Most aztán itt a feleséged, fogd, és menj!1Móz 20,12
20Embereket is rendelt mellé a fáraó, és azok kivezették őt, feleségét és mindenét, amije csak volt.
Who We AreWhat We EelieveWhat We Do
2025 by iamachristian.org,Inc All rights reserved.