1Ezt mondja az én Uram, az Úr: A belső udvar keletre néző kapuja legyen bezárva a hat munkanapon, de szombaton és újhold napján legyen nyitva.
2Ha a fejedelem a kapu csarnokán át kívülről bemegy, álljon oda a kapunak az ajtófélfájához, és míg a papok elkészítik égőáldozatát és békeáldozatát, ő imádkozzék a kapu küszöbén, azután menjen ki; de a kaput ne zárják be estig.Az áldozati konyhák
19Azután bevitt engem oda, ahol a kapu mellett a papoknak rendelt szent kamrák voltak, amelyek északra néztek. Volt ott a nyugati szélén egy helyiség.
20Ezt mondta nekem: Ezen a helyen főzzék a papok a jóvátételi áldozatot meg a vétekáldozatot, és ott süssék az ételáldozatot, mert nem szabad kivinniük a külső udvarba, hogy a nép meg ne érintse a szent dolgokat.
21Azután kivitt a külső udvarba, és odavezetett az udvar négy sarkához: az udvar mindegyik sarkában egy-egy kisebb udvar volt.
22Negyven könyök hosszú és harminc könyök széles kisebb udvarok voltak az udvar négy sarkában, egyforma méretűek voltak mind a négy sarokban.
23Mind a négyet kerítés vette körül, a kerítések mellett pedig tűzhelyek voltak készítve körös-körül.
24Azt mondta nekem: Ezek a konyhák; itt főzik a templom szolgái a népnek jutó részt az áldozatból.
Who We AreWhat We EelieveWhat We Do
2025 by iamachristian.org,Inc All rights reserved.