1A tizenegyedik évben, a harmadik hónap elsején így szólt hozzám az Úr igéje:
2Emberfia! Mondd ezt a fáraóról, Egyiptom királyáról és népe tömegéről:
Kihez hasonlítasz nagyságodban?
3Nézd, Asszíria olyan volt,
mint egy libánoni cédrus:
szép ágú, árnyas lombú
és magas növésű,
a sűrű felhőkig ért a teteje.
4Víztől nőtt meg nagyra,
a mélység vize tette magassá,
ennek a tövéhez árasztotta
folyóit mindenfelől,
csak patakjait bocsátotta
a mező többi fáihoz.
5Ezért lett magasabb növésű
a mező többi fáinál:
sok ága nőtt,
és hosszú hajtásai lettek
a sok víztől, mely feléje áradt.
6Ágain fészket rakott
minden égi madár,
hajtásai alatt fiadzott
a mező minden vadja,
s árnyékában lakott mindenféle nép.
7Szép volt nagyságával,
hosszan kinyúló ágaival,
mert gyökerei sok vizet kaptak.
8Nem volt hozzá fogható cédrus
az Isten kertjében,
a ciprusoknak sem voltak
hozzá hasonló ágai,
és a platánoknak sem voltak
olyan hajtásai, mint neki:
Isten kertjében egy fának sem volt
hozzá hasonló szépsége.
9Széppé tettem őt dús lombú ágaival,
irigykedett is rá Éden minden fája
az Isten kertjében.
10Azért ezt mondja az én Uram, az Úr:
Mivel magasra nőtt,
és teteje fölnyúlt a sűrű felhők közé,
felfuvalkodott, mert magasra nőtt,
11a népek urának kezébe adtam:
tegyen vele, amit akar.
Bűne miatt taszítottam el.
12Kivágták az idegenek,
ledöntötték a legkegyetlenebb népek.
A hegyekre és a völgyekbe
hullottak lombos ágai,
hajtásai összetörve estek
a földre, a patakmedrekbe.
Árnyékából pedig elvonult
a föld összes népe, és ott hagyta.
13Ledőlt törzsére rátelepedett
minden égi madár,
hajtásain ott tanyázott
minden mezei vad.
14Azért ne nőjön túl magasra
egy fa sem a víz mellett,
ne nyújtsa tetejét
a sűrű felhők közé!
Ne bizakodjék el nagyságában
senki, ha a víz táplálja,
mert mindenki halálra jut,
a föld mélyébe,
azokkal az emberekkel,
akik leszálltak a sírba.
15Így szól az én Uram, az Úr: Amikor leszállt a holtak hazájába, gyászba borítottam miatta a mélység vizeit, gátat vetettem folyóinak, és a víztömegeket elzártam. Feketébe öltöztettem miatta a Libánont, a mező fái is mind elepedtek.
16Zuhanásának hangjával megrendítettem a népeket, amikor a holtak hazájába taszítottam a sírba leszállókkal együtt; és megvigasztalódott a föld mélyében Éden minden fája, Libánon válogatott szépsége, mindaz, amit a víz táplált.Ézs 37,36–38; Ez 28,8
17Mert ezek is leszálltak a holtak hazájába, a fegyverrel megöltekhez, azokkal a népekkel együtt, amelyek hatalmának árnyékában éltek.
18Kihez hasonlítasz dicsőségben és nagyságban Éden fái között? Le kell szállnod Éden fáival együtt a föld mélyébe, ahol körülmetéletlenek közt fekszel, fegyverrel megöltekkel együtt.
Így jár a fáraó és népének egész tömege! – így szól az én Uram, az Úr.
Who We AreWhat We EelieveWhat We Do
2025 by iamachristian.org,Inc All rights reserved.