Dániel 4 - Hungarian New Translation

Nebukadneccar álma a kivágott fáról

1Én, Nebukadneccar, békében éltem házamban, boldog voltam palotámban.

2De egyszer álmot láttam, amely megrettentett engem, és azok az álomképek, amelyeket a fekhelyemen láttam, megrémítettek.

7A látomás, amelyet fekvőhelyemen láttam, ez volt:

Láttam egy fát a föld közepén,

amely igen magas volt.

8A fa nőtt és erősödött,

olyan magas lett, hogy az égig ért,

és még a föld széléről is látható volt.

9Szép lombja volt és sok gyümölcse,

táplálékot nyújtott mindenkinek.

Alatta mezei vadak tanyáztak,

ágain égi madarak fészkeltek,

róla táplálkozott minden élőlény.

10Majd láttam fekvőhelyemen

látomásban egy szent angyalt

leszállni a mennyből.

11Hangos szóval így kiáltott:

Vágjátok ki ezt a fát,

és vagdaljátok le ágait,

tépjétek le leveleit,

és szórjátok szét gyümölcseit!

Meneküljenek alóla a vadak,

és ágairól a madarak!

12De a tövét gyökerestül

hagyjátok a földben,

vas- és rézbilincsben

a mező füve között!

Hadd áztassa az ég harmatja,

és egye a föld füvét, mint az állatok!

13Boruljon el emberi elméje,

állati értelem maradjon csak benne,

hét időszak teljék el így fölötte!

14Az angyalok határozata ez a rendelet,

a szentek parancsa ez a végzés.

Hadd tudják meg az élők,

hogy a Felséges uralkodik

az emberek királysága fölött:

annak adja, akinek akarja,

és a legalacsonyabb sorsú embert is

trónra emelheti.

15Én, Nebukadneccar király, ezt az álmot láttam, te pedig, Baltazár, magyarázd meg, mert országomnak egyetlen bölcse sem tudta megmagyarázni nekem. De neked tudnod kell, mert szent, isteni lélek van benned.

16Ekkor Dániel, más néven Baltazár, egy pillanatra megdöbbent, mert gondolatai megrémítették. De a király így szólt hozzá: Baltazár, ne rémülj meg az álomtól és a jelentésétől! Baltazár erre így válaszolt: Uram, szálljon az álom gyűlölőidre, jelentése pedig ellenségeidre!

17Az a fa, amelyet láttál, és amely olyan nagyra és hatalmasra nőtt, hogy az égig ért, és látható volt az egész földön,

18szép lombja és sok gyümölcse volt, táplálékot nyújtott mindenkinek, alatta tanyáztak a mezei vadak, ágain fészkeltek az égi madarak,

19az te magad vagy, ó, király! Te lettél naggyá és hatalmassá; hatalmad megnőtt, felér az égig, és uralmad elér a föld széléig.

20Annak pedig, hogy a király egy szent angyalt látott leszállni a mennyből, aki ezt mondta: Vágjátok ki ezt a fát és pusztítsátok el, de a tövét gyökerestül hagyjátok a földben, vas- és rézbilincsben a mező füve között, hadd áztassa az ég harmatja, és azt egye, amit a mezei vadak, míg csak hét időszak el nem telik fölötte! –

21annak ez a magyarázata, ó, király: A Felségesnek az ítélete ér utol téged, uram, király!

22Száműznek téged az emberek közül, a mezei vadak közt tanyázol, füvet eszel, mint az ökrök, és az ég harmatja áztat. Hét időszak telik így el fölötted, amíg el nem ismered, hogy a Felséges uralkodik az emberek királysága fölött, és annak adja azt, akinek akarja.

25Mindez megtörtént Nebukadneccar királlyal.

26Tizenkét hónap múlva, amikor királyi palotája tetején sétált Babilonban,

27így szólt a király: Ez az a nagy Babilon, amelyet én építettem királyi székhellyé hatalmam teljében, fenségem dicsőítésére!

30Azon nyomban beteljesedett ez a beszéd Nebukadneccaron. Száműzték az emberek közül, füvet evett, mint az ökrök, és az ég harmatja áztatta testét, míg olyan hosszúra nem nőtt a szőre, mint a sasnak a tolla, és olyan karmai nem lettek, mint a madaraknak.

31Amikor eltelt ez az idő, én, Nebukadneccar, föltekintettem az égre, és értelmem visszatért. Áldottam a Felségest, dicsőítettem és magasztaltam az örökké élőt, mert az ő uralma örök uralom, és királysága megmarad nemzedékről nemzedékre.