1Ezért, szent testvéreim, mennyei elhívás részesei, figyeljetek hitvallásunk apostolára és főpapjára, Jézusra,
2aki hű az ő megbízójához, ahogyan Mózes is hű volt az ő egész házában.
8ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor,
a kísértés napján a pusztában,
9ahol megkísértettek engem őseitek
azzal, hogy próbára tettek,
bár látták tetteimet negyven éven át.
10Ezért megharagudtam erre a nemzedékre,
és ezt mondtam: Tévelygő szívű ez a nép,
mert nem ismerte fel az én utaimat.
11Meg is esküdtem haragomban,
hogy nem mennek be az én nyugalmam helyére.”
12Vigyázzatok, testvéreim, senkinek ne legyen közületek hitetlen és gonosz szíve, hogy elszakadjon az élő Istentől.
13Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától.
14Mert részeseivé lettünk a Krisztusnak, ha azt a bizalmat, amely kezdetben élt bennünk, mindvégig szilárdan megtartjuk.
15Mert amikor ezt mondja az Írás: „Ma, ha az ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor”,Zsolt 95,7–8
16azt kérdezzük: kik keseredtek el, amikor ezt hallották? Nemde mindazok, akik Mózes vezetésével kijöttek Egyiptomból?4Móz 14,1–35
17És kikre haragudott negyven éven át? Nem azokra, akik vétkeztek, akiknek a teste elhullott a pusztában?
18És kiknek esküdött meg, hogy nem mennek be nyugalma helyére, ha nem azoknak, akik engedetlenekké váltak?
19Látjuk is, hogy nem mehettek be hitetlenségük miatt.
Who We AreWhat We EelieveWhat We Do
2025 by iamachristian.org,Inc All rights reserved.