1Most pedig, Izráel, hallgass azokra a rendelkezésekre és döntésekre, amelyekre tanítalak benneteket, és cselekedjetek azok szerint, hogy élhessetek, és hogy bemehessetek, és birtokba vehessétek azt a földet, amelyet atyáitok Istene, az Úr ad nektek.
2Semmit se tegyetek ahhoz az igéhez, amelyet én parancsolok nektek, se el ne vegyetek abból! Tartsátok meg Isteneteknek, az Úrnak parancsolatait, amelyeket én parancsolok nektek.
11Akkor ti közelebb jöttetek, és megálltatok a hegy lábánál. A hegy pedig égig érő lánggal égett, sötétség, felhő és homály borította.
12A tűz közepéből az Úr beszélt hozzátok. Szavának hangját hallottátok, de alakot nem láttatok, csak hangot hallottatok.
13Kijelentette nektek szövetségét, amikor megparancsolta, hogy tartsátok meg a tíz igét, és felírta azokat két kőtáblára.
25Ha majd gyermekeid és unokáid születnek, és meghonosodtok azon a földön, de elfajultok, és istenszobrot csináltok bárminek a képmására, és azt teszitek, amit rossznak lát Istenetek, az Úr, bosszantván őt,
26az ég és a föld most a tanúm, hogy nagyon hamar kivesztek arról a földről, ahova átkeltek a Jordánon, hogy birtokba vegyétek. Nem éltek rajta sokáig, hanem menthetetlenül kipusztultok.
27Szétszór benneteket az Úr a népek közé, és csak kevesen maradtok meg azok közt a nemzetek közt, ahova elhajt benneteket az Úr.
28Ott majd olyan isteneket kell szolgálnotok, amelyeket emberi kéz készített fából és kőből, amelyek nem látnak, nem hallanak, nem esznek és nem szagolnak.
44Ezt a törvényt adta Mózes Izráel fiainak,
45ezeket az intelmeket, rendelkezéseket és döntéseket mondotta el Mózes Izráel fiainak, miután kijöttek Egyiptomból,
46a Jordánon túl, a Bét-Peórral szemben levő völgyben; Szíhónnak, az emóriak Hesbónban lakó királyának a földjén, akit megvert Mózes Izráel fiaival, miután kijöttek Egyiptomból.
47Birtokba vették országát, és Ógnak, Básán királyának az országát, az emóriak két királyáét, akik a Jordánon túl napkeletre laktak,
48az Arnón-patak partján levő Aróértól a Szíón hegyéig, azaz a Hermónig,
49meg az egész síkságot a Jordántól napkeletre a síkság tengeréig, a Piszgá lejtőjének a tövében.
Who We AreWhat We EelieveWhat We Do
2025 by iamachristian.org,Inc All rights reserved.