A jelenések könyve 8 - 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION

A hetedik pecsét feltörése

1Amikor a Bárány a hetedik pecsétet is feltörte, csend lett az egész Mennyben mintegy fél óráig.

2Azután hét angyalt láttam, akik Isten előtt álltak. Mindegyiknek adtak egy-egy trombitát.

3Ezután jött egy másik angyal, és megállt az illatáldozati oltárnál. Arany füstölő volt a kezében, és sok tömjént adtak neki, hogy Isten népének imádságaival együtt tegye a trón előtt álló arany illatáldozati oltárra.

4A tömjén füstje Isten népének imádságaival együtt felszállt az angyal kezéből Isten elé.

5Az angyal ezután izzó parazsat vett az oltárról, megtöltötte vele a füstölőt, majd ledobta a Földre. Erre mennydörgések és más hangok hallatszottak, villámlott, és földrengés támadt.

6A hét angyal pedig — akiknél a hét trombita volt — felkészült, hogy megfújja a trombitáját.

Az első trombitaszó

7Amikor az első angyal trombitált, vérrel kevert jégeső és tűz támadt, amely lezúdult a Földre. Ezért megégett a föld egyharmada, a fák egyharmada és az összes zöld fű.

A második trombitaszó

8A második angyal is trombitált. Ekkor belezuhant a tengerbe valami, ami hatalmas lángoló hegyhez hasonlított. Ettől vérré változott a tenger egyharmada,

9elpusztult a tengeri élőlények harmadrésze és a hajók harmadrésze is.

A harmadik trombitaszó

10Amikor a harmadik angyal trombitált, egy óriási csillag zuhant le az égből, amely úgy lángolt, mint a fáklya. Ráesett a folyók egyharmadára és a vízforrásokra.

11A csillag neve „Üröm” volt. A vizek egyharmada olyan keserű lett, mint az üröm, és sok ember meghalt, mert ilyen keserű vizet ivott.

A negyedik trombitaszó

12A negyedik angyal is megfújta a trombitáját. Ekkor csapás érte a Nap egyharmadát, a Hold egyharmadát és a csillagok egyharmadát. Ezért mindegyiknek a harmadrésze elsötétült. Így a nappal egyharmad része és az éjszaka egyharmad része is teljes sötétségbe borult.

13Ekkor újra láttam: egy sas repült magasan az égen, és erős hangon ezt kiáltotta: „Jaj, jaj, jaj a Föld lakóinak a még hátralévő három trombitaszó miatt! Mert a következő három angyal is hamarosan megfújja a trombitáját!”

Blog
About Us
Message
Site Map

Who We AreWhat We EelieveWhat We Do

Terms of UsePrivacy Notice

2025 by iamachristian.org,Inc All rights reserved.

Home
Gospel
Question
Blog
Help