1Abban az esztendőben, amikor Uzzijjá király meghalt, láttam az Urat. Trónján ült, fent a magasban, és palástja beborította a templomot.
2Fölötte szeráfok lebegtek, akiknek hat-hat szárnyuk volt. Kettővel az arcukat takarták el, kettővel a testüket fedték be, kettővel pedig lebegtek.
3Így kiáltottak egymásnak:
„Szent, szent, szent az Örökkévaló, a Seregek Ura,
dicsősége betölti az egész Földet!”
4Hangjuktól megremegett az ajtó kerete és küszöbe, a templom pedig megtelt füsttel.
5Akkor én felkiáltottam: „Jaj nekem! Végem van, mert tisztátalan beszédű vagyok, és tisztátalan beszédű nép között lakom, mégis a saját szememmel látom a Királyt, az Örökkévalót, a Seregek Urát!”
6Ekkor az egyik szeráf hozzám repült. Kezében izzó parazsat hozott, amelyet fogóval vett az oltárról.
7Megérintette számat a parázzsal, és ezt mondta: „Nézd, amint ez a parázs megérintette ajkadat, vétked eltűnt, és bűnödre bocsánatot nyertél.”
8Majd az Úr hangját hallottam, aki ezt kérdezte: „Kit küldjek el? Ki lesz a hírvivőnk?”
Ezt válaszoltam: „Itt vagyok én! Küldj el engem!”
9Ő pedig így szólt hozzám: „Menj! Mondd ennek a népnek:
Csak hallgassátok és hallgassátok, újra meg újra,
de ne értsétek meg!
Csak nézzétek és nézzétek, újra meg újra,
de ne lássátok!”
10„Menj, tedd érzéketlenné e nép szívét,
füleiket zárd be, hogy ne halljanak,
szemeiket takard el,
hogy ne lássanak, szívükkel ne értsenek,
hogy ne tudjanak visszatérni hozzám,
és meg ne gyógyítsam őket!”
11Megkérdeztem: „Uram, meddig marad ez így?” Ezt válaszolta:
„Ameddig elpusztult városaik romokban hevernek,
házaik elhagyottan és lakatlanul állnak,
földjük műveletlen marad és elvadul,
12mert messzire viszi az Örökkévaló a népet,
alig marad valaki az országban.
13Ha tizedrészük megmarad,
azt is újra meg újra pusztulás sújtja.
Mégis, ahogy a tölgyfa tönkje életben marad,
miután a fát kivágták,
e nép maradéka is szent mag lesz,
és életben marad.”
Who We AreWhat We EelieveWhat We Do
2025 by iamachristian.org,Inc All rights reserved.
