Dániel próféta könyve 1 - 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION

Dániel és társai Babilóniába kerülnek

1Júda királya, Jójákim uralkodásának harmadik évében Nebukadneccar, Babilónia királya felvonult seregével Jeruzsálem ellen, és körülzárta a várost.

2Az Úr kiszolgáltatta Nebukadneccarnak Jójákimot, Júda királyát, és a Templom kincseinek egy részét is. Nebukadneccar ezeket a kincseket elvitte Babilóniába, és az isteneinek templomában helyezte el.

3-4Megparancsolta a királyi tisztviselők vezetőjének, Aspenáznak, hogy az izráeli foglyok közül, a júdai királyi családból, meg az előkelő vezetők családjaiból válasszon ki néhány fiatalembert. Olyanokat, akiknek semmilyen testi fogyatékosságuk nincs, hanem egészségesek és jó megjelenésűek; értelmesek, gyors felfogásúak, járatosak a bölcsesség és az ismeretek minden területén. Azt akarta, hogy ezek az ifjak idővel a királyi udvar szolgálatába álljanak, ezért elrendelte, hogy tanítsák meg őket a káldeusok nyelvére, írására és tudományára is.

5Azt is megparancsolta, hogy ezeknek a fiataloknak naponta ugyanazokat az ételeket és borokat adják, mint amit a királynak szolgálnak fel. Így kellett ezeknek a fiúknak három évig tanulniuk és készülniük, hogy azután a király szolgálatába álljanak.

6Volt közöttük néhány fiatal, akik Júda törzséből származtak: Dániel, Hananjá, Mísaél és Azarjá.

7Aspenáz azonban megváltoztatta a nevüket: Dániel új neve Baltazár, Hananjáé Sadrak, Mísaélé Mésak és Azarjá új neve Abédnegó lett.

8Dániel elhatározta, hogy nem fogadja el a királyi palota ételét és borát, hogy ne váljon tisztátalanná. Ezért kérte Aspenázt, hogy ne kelljen ezekből az ételekből ennie.

9Isten jóindulatúvá tette Dániel iránt Aspenázt,

10aki ezt válaszolta neki: „Félek uramtól, a királytól. Hiszen ő parancsolta meg, hogy ugyanazzal az étellel tápláljunk téged is, mint amit a királynak szolgálunk fel. Ha pedig észreveszi, hogy gyengébb és soványabb vagy, mint a veled egykorú többi fiatal, akkor megharagszik rám, és ez könnyen az életembe kerülhet.”

11Ezután Dániel ahhoz a felügyelőhöz fordult, akit Aspenáz rendelt Dániel, Hananjá, Mísaél és Azarjá fölé.

12Ezt kérte tőle: „Tegyél próbára bennünket, szolgáidat, kérlek! Hozass nekünk tíz napon keresztül csupán zöldségfélékből készült ételeket és vizet!

13Azután hasonlíts össze bennünket azokkal a fiatalokkal, akik a királyi ételeket eszik, és határozz aszerint, amit akkor látsz!”

14A felügyelő beleegyezett, és próbára tette őket tíz napig.

15Amikor ez letelt, összehasonlította őket a többi fiatallal: Dániel és társai egészségesebbnek látszottak, és határozottan jobb erőben voltak, mint azok, akik a királyi ételeket kapták.

16Ezért a felügyelő a továbbiakban is csak zöldségféléket rendelt számukra, és nem kényszerítette őket, hogy a király ételéből egyenek, és a borát igyák.

17Ennek a négy fiatalnak Isten kiemelkedő képességeket adott a tudományokban, a bölcs gondolkozásban, a különböző nyelveken való írásban és mindenféle bölcsességben. Dániel ezen fölül értett a látomások és álmok értelmezéséhez is.

18A király által megszabott idő letelte után a főudvarmester bevezette őket Nebukadneccar elé,

19-20aki elbeszélgetett velük. Úgy találta, hogy senki sem volt hozzájuk hasonlítható. Mert akármit is kérdezett tőlük, Dániel, Hananjá, Mísaél és Azarjá minden dologban sokkal okosabbnak és bölcsebbnek mutatkozott, mint a birodalom bölcsei és asztrológusai. Ezért a király mind a négyüket a szolgálatába fogadta.

21Dániel egészen Círusz király uralkodásának első évéig ott is maradt a királyi udvarban.

Blog
About Us
Message
Site Map

Who We AreWhat We EelieveWhat We Do

Terms of UsePrivacy Notice

2025 by iamachristian.org,Inc All rights reserved.

Home
Gospel
Question
Blog
Help