1Miközben Ezsdrás így könyörgött Istenhez, és sírva, földre borulva vallást tett népe bűneiről a Templom előtt, nagy tömeg gyűlt köré: férfiak, asszonyok és gyermekek Izráel népéből. Ők is Ezsdrással együtt sírtak, hangosan.
2Akkor az Élám nemzetségéből való Sekanjá, Jehiél fia, ezt mondta Ezsdrásnak: „Igazad van, Ezsdrás! Valóban hűtlenséget követtünk el Istenünkkel szemben, amikor összeházasodtunk az idegen népek leányaival. Mégis van reménysége Izráelnek!
3Kössünk hát szövetséget Istenünkkel, hogy ezeket az idegenből származó feleségeket a gyermekeikkel együtt hazaküldjük, a te tanácsod szerint, Ezsdrás — és mindazokkal egyetértésben, akik tisztelik és félik Istenünk parancsát! Igen, mi engedelmeskedni akarunk a Törvénynek!
4Kelj fel, Ezsdrás, fogj hozzá, mert ezt a te vezetéseddel kell véghezvinnünk, és mi veled leszünk! Légy bátor és erős — és vezess bennünket!”
5Akkor Ezsdrás összeszedte magát, felállt, és összehívta a papok, léviták és az egész nép vezetőit. Megeskette őket, hogy aszerint fognak eljárni, ahogy Sekanjá mondta — azok pedig megesküdtek.
6Ezután Ezsdrás elment az Isten Templomától Jehóhánán, Eljásib fia szobájába, és ott szállt meg. Amíg ott tartózkodott, semmit sem evett vagy ivott — így böjtölt és gyászolt a száműzetésből hazatért nép törvényszegése miatt.
7Azután kihirdették egész Júdeában és Jeruzsálemben, hogy mindenki jöjjön el a népgyűlésre, Jeruzsálembe.
8Aki pedig három napon belül nem jön el, azt kiközösítik a hazatértek közösségéből, és minden vagyonát elkobozzák. Ezt a határozatot a vezetők és vének tanácsa hozta.
9Így hát harmadnapra Júda és Benjámin törzséből minden férfi Jeruzsálembe gyűlt. Ez a kilencedik hónap 20. napján történt. Ott ültek valamennyien az Isten Temploma előtti téren, a szabad ég alatt. Nagyon aggódtak és reszkettek az egész ügy miatt, és mert hideg, esős idő volt.
10Akkor Ezsdrás pap felállt a nép előtt, és így szólt hozzájuk: „Azzal, hogy idegen nőket vettetek feleségül, Isten ellen követtetek el hűtlenséget! Ezzel még jobban szaporítottátok Izráel bűneit.
11Most azért ismerjétek el, és valljátok be ezt a bűnt az Örökkévaló, őseitek Istene előtt — és azután engedelmeskedjetek az Örökkévaló akaratának! Váljatok külön az idegen népektől, és váljatok el az idegen asszonyoktól!”
12Erre az egész népgyűlés hangosan és egy emberként válaszolt: „Igazad van, Ezsdrás! Úgy teszünk mindent, ahogy mondtad!
13De sokan vagyunk, és nyakunkon az esős évszak — nem állhatunk sokáig a szabadban. Ezt nem lehet egy-két nap alatt elrendezni — hiszen olyan sokan vagyunk vétkesek ebben.
14A vezetőink határozzanak az egész közösség helyett: mondják meg, hogy melyik városból mikor jöjjenek ide azok a férfiak, akik idegen asszonyokat vettek feleségül. Jöjjenek ide velük együtt annak a városnak a vezetői és bírái is — együttesen döntsenek, és fordítsák el rólunk Istenünk súlyos haragját!”
15Ezt a határozatot csak kevesen ellenezték: Jonatán, Aszáél fia és Jahzejá, Tikvá fia. Mesullám és a lévita Sabbetaj támogatták őket ebben.
16-17A száműzetésből hazatértek nagy többsége azonban elfogadta ezt a javaslatot, és így is történt. Ezsdrás pap minden nemzetségből név szerint kiválasztott egy-egy családfőt. Ezekkel együtt leültek, hogy megvizsgálják az egyes családokat, és határozzanak az elválás ügyében. A tizedik hónap első napján kezdték a munkát, és az első hónap első napjára be is fejezték. Minden egyes férfi ügyét megtárgyalták, aki idegen asszonyt vett feleségül.
Azok névsora, akik idegen asszonyt vettek feleségül18A papok között is voltak, akik idegen asszonyt vettek feleségül. Ezek a következők:
Jésua, Jócádák fia és Jésua testvéreinek leszármazottjai közül: Maasszéja, Eliézer, Járib és Gedaljá.
19Ők valamennyien megígérték, hogy elküldik feleségüket, és fejenként egy-egy kost áldoznak fel bűnért való áldozatul a vétkük miatt.
20Immér leszármazottjai közül: Hanáni és Zebadjá.
21Hárim leszármazottjai közül: Maaszéjá, Élijjá, Semajá, Jehiél, és Uzzijjá.
22Pashúr leszármazottjai közül: Eljóénaj, Maaszéjá, Jismáél, Netanél, Józábád és Elászá.
23A léviták közül:
Józábád, Simei, Kélájá — más néven Kelitá —, Petahjá, Jehudá, és Eliézer.
24Az énekesek közül: Eljásib.
A kapuőrök közül: Sallum, Telem és Úri.
25Izráel népéből még ezek vettek idegen asszonyt feleségül:
Parós leszármazottjai közül: Ramjá, Jizzijá, Malkijjá, Mijjámin, Eleázár, Malkijjá és Benája.
26Élám leszármazottjai közül: Mattanjá, Zekarjá, Jehiél, Abdi, Jerémót és Élijjá.
27Zattú leszármazottjai közül: Eljóénaj, Eljésib, Mattanjá, Jerémót, Zábád és Azízá.
28Bébaj leszármazottjai közül: Jehóhánán, Hananjá, Zabbaj és Atlaj.
29Báni leszármazottjai közül: Mesullám, Mallúk, Adájá, Jásúb, Seál és Jerémót.
30Pahat-Moáb leszármazottjai közül: Adná, Kelál, Benája, Maaszéjá, Mattanjá, Becalél, Binnúj és Manassé.
31Hárim leszármazottjai közül: Eliézer, Jissijjá, Malkijjá, Semajá, Simeon,
32Benjámin, Mallúk és Semarjá.
33Hásum leszármazottjai közül: Mattenaj, Mattattá, Zábád, Elifelet, Jérmaj, Manassé és Simei.
34Báni leszármazottjai közül: Maadaj, Amrám, Úél,
35Benája, Bédejá, Keluhú,
36Vanjá, Merémót, Elijásib,
37Mattanjá, Mattenaj és Jaaszaj.
38Binnúj leszármazottjai közül: Simei,
39Selemjá, Nátán, Adájá,
40Maknadbaj, Sásaj, Sáraj,
41Azarél, Selemjáhú, Semarjá,
42Sallúm, Amarjá és Jószéf.
43Nebó leszármazottjai közül: Jeiél, Mattitjá, Zábád, Zebíná, Jaddaj, Jóel és Benája.
44Mindezek idegen asszonyokat vettek feleségül, akik közül sokan már gyermekeket is szültek.
Who We AreWhat We EelieveWhat We Do
2025 by iamachristian.org,Inc All rights reserved.