1Ez Jézus Krisztus kijelentése. Azért kapta Istentől, hogy előre megmutassa a szolgáinak azokat, amiknek hamarosan és hirtelen meg kell történniük. Jézus elküldte angyalát a szolgájához, Jánoshoz, hogy jelképek által közölje vele ezeket,
2János pedig tanúskodott mindarról, amit látott. Ez az, amit Isten üzent, amit Jézus Krisztus kijelentett Jánosnak.
3Boldog és áldott, aki felolvassa, s boldogok és áldottak, akik készséges szívvel hallgatják ennek a próféciának az üzeneteit, és engedelmeskednek azoknak, mert már közeledik az idő.
Köszöntés4Jánostól a Kis-Ázsiában lévő hét helyi gyülekezetnek:
kegyelem és békesség szálljon rátok attól, aki van, aki mindig is volt, és aki el fog jönni; a trónja előtt lévő hét Szellemtől, és
5Jézus Krisztustól — a hűséges tanútól, aki elsőként támadt fel a halottak közül, és aki a Föld összes királyának fejedelme.
Jézus mindig is szeretett bennünket, és a saját vére árán véglegesen megszabadított minket a bűneinktől.
6Ő tett bennünket királysága népévé és papokká, akik Istent, Jézus Atyját szolgáljuk. Jézusé legyen a dicsőség és a hatalom örökké! Ámen!
7Nézzétek! Jézus jön, a felhőkkel körülvéve! Mindenki meg fogja látni, még azok is, akik őt lándzsával átszúrták és az egész világon mindenki siratni és gyászolni fogja őt. Igen, így lesz, ámen!
8Azt mondja az Úr Isten: „Én vagyok az Alfa és az Ómega, aki vagyok, aki mindig is voltam, és aki el fogok jönni, a Mindenható.”
9Én, János, testvéretek vagyok Jézus által, és társatok a szenvedésben, a türelmes kitartásban, és a Jézussal való együtt uralkodásban. Patmosz szigetére kerültem, mivel Isten beszédét és Jézust hirdettem mindenkinek.
János találkozik Jézussal10Ekkor magával ragadott a Szent Szellem, és elvitt az Úr Napjára. A hátam mögül erős hangot hallottam, amely trombita hangjához hasonlított.
11Ezt mondta: „Írd meg egy könyvben mindazt, amit látsz, és küldd el annak a hét helyi gyülekezetnek, amely Efezusban, Szmirnában, Pergamonban, Thiatirában, Szárdiszban, Filadelfiában és Laodiceában él!”
12Megfordultam, hogy lássam, ki szól hozzám. Hét színarany olajmécs-tartót láttam,
13és közöttük valakit, aki az Emberfiához hasonlított. Hosszú ruhát viselt, a melle körül aranyövvel.
14A feje és a haja olyan fehér volt, mint a hó vagy tiszta gyapjú. A szeme, mint a tűz lángja,
15a lába, mint a kemencében olvasztott izzó réz, a hangja pedig olyan volt, mint egy hatalmas vízesés zúgása.
16A jobb kezében hét csillagot tartott, és a szájából kétélű éles kard jött ki. Arca úgy ragyogott, mint délben a nap, mikor a legerősebben süt.
17Amikor megláttam őt, a lába elé estem, mint egy halott. Ő azonban rám tette jobb kezét, és azt mondta: „Ne félj! Én vagyok az Első és az Utolsó,
18én vagyok az Örökké Élő. Halott voltam, de nézd, élek örökké, és kezemben vannak a Halál és a Hádész kulcsai.
19Ezért írd le, amit látsz: amik most vannak és amik majd ezután fognak megtörténni!
20A jobb kezemben levő hét csillag és a hét arany olajmécs-tartó titka pedig ez: a hét csillag a hét helyi gyülekezet angyala, a hét olajmécs-tartó pedig maga a hét helyi gyülekezet.”
Who We AreWhat We EelieveWhat We Do
2025 by iamachristian.org,Inc All rights reserved.