Mikeás próféta könyve 2 - 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION

Prófécia a gazdagok kapzsisága ellen

1Ó ti, akik ágyatokban

gonoszságot terveztek,

gaztetteket forgattok

a fejetekben éjjelente,

s mihelyt megvirrad, véghez is viszitek,

mert van hatalmatok rá!

2Megkívánjátok a szomszéd földjét,

és el is veszitek tőle,

vagy a házát,

és meg is szerzitek,

nyomorgatjátok a gazdát

és a családját,

kiforgatjátok vagyonából az embert,

megfosztjátok örökségétől.

3Ezért azt üzeni nektek az Örökkévaló:

„Nézzétek, most én is rosszat tervezek

e nemzetség ellen,

amelyet el nem kerülhettek!

Ne hordjátok fenn az orrotokat,

mert most valóban

rátok zúdul a veszedelem!

4Akkor majd rólatok

vesznek példázatot,

és jajgatva éneklik

ezt a siratóéneket:

»Végünk van,

jaj, végünk van!

Egészen tönkrementünk!

Népünk örökségét

elvette tőlünk az Örökkévaló,

és másnak adta.

Földünket idegenek

osztják föl maguk között.«

5Bizony, mikor eljön az ideje,

hogy az Örökkévaló népe

a saját földjét visszakapja,

nektek már nem lesz utódotok,

akinek kimérhetnék örökségét

Izráel közösségében!”

A prófétát el akarják hallgattatni

6Azt mondjátok nekem:

„Ne prófétálj ilyeneket!

Ne prófétálj közelgő veszedelemről!

Nem történhet ilyen szégyen velünk!”

7Vajon Isten elítélte

Jákób családját?

Ilyen türelmetlen az Örökkévaló?

Ilyenek az ő tettei?

Vajon nem hasznára vannak-e szavaim

annak, aki igazságosan él?

8De ti úgy támadtok népemre,

mint az ellenség!

Letépitek a ruhát

a békés járókelőről,

9népem asszonyait kiűzitek

boldog otthonaikból,

gyermekeiktől elraboljátok áldásomat!

10Ezért hát keljetek föl,

messzire kell mennetek,

nincs ezen a földön maradásotok!

Bűneitek tisztátalanná tették e földet,

és rettenetes pusztulást hoznak rá!

11Bezzeg, ha egy hazug szélhámos

prédikálna e népnek borról

és részegítő italról,

azt elfogadnák prófétának,

az tetszene nekik!

Népe maradékát az Örökkévaló összegyűjti

12„Mégis összegyűjtelek, Jákób népe,

biztosan egybegyűjtelek!

Izráel maradékát

mindenestül összegyűjtöm én!

Összeterelem őket,

mint juhokat a karámba,

mint nyájamat a legelőn.

Zajongva nyüzsög majd a sokaság:

az emberek nyája.

13Előttük megy föl, aki utat tör,

követi a nyáj tolongva,

s kitódulnak a kapun a szabadba.

Királyuk megy a nyáj előtt,

élükön maga az Örökkévaló.”

Blog
About Us
Message
Site Map

Who We AreWhat We EelieveWhat We Do

Terms of UsePrivacy Notice

2025 by iamachristian.org,Inc All rights reserved.

Home
Gospel
Question
Blog
Help