1Egyik nap Jézus a Templom területén tanított, és hirdette az örömüzenetet. Odamentek hozzá a főpapok, a törvénytanítók, és a nép vezetői.
2Megkérdezték tőle: „Miféle hatalommal teszed ezeket a dolgokat? Ki adott neked erre felhatalmazást?”
3Jézus így felelt: „Én is kérdezek tőletek valamit:
4az, hogy János bemerítette az embereket, Istentől volt, vagy az emberektől?”
5Ekkor azok így tanakodtak egymás közt: „Ha azt válaszoljuk, hogy Istentől volt, akkor majd megkérdezi: »Akkor miért nem hittetek neki?«
6Ha meg azt mondjuk, hogy az emberektől volt, akkor a nép megkövez minket, mert meg vannak győződve róla, hogy Bemerítő János próféta volt.”
7Ezért azt felelték Jézusnak: „Nem tudjuk.”
8„Akkor én sem mondom meg, ki adott nekem felhatalmazást, hogy ezeket tegyem!” — válaszolta Jézus.
Példázat a gyilkos szőlőmunkásokról(Mt 21:33–46; Mk 12:1–12)9Azután egy példázatot mondott: „Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Azután az egész szőlőskertet bérbe adta gazdálkodóknak, majd hosszú időre elutazott egy másik országba.
10Amikor eljött a szüret ideje, elküldte egyik szolgáját a bérlőkhöz, hogy hozza el a termésből a neki járó részt. A bérlők azonban megverték a szolgát, és üres kézzel küldték el.
11A tulajdonos ekkor egy másik szolgáját küldte oda, de a bérlők azt is megverték, gyalázatosan bántak vele, és üres kézzel küldték el.
12Elküldte hát a harmadik szolgáját is, de azt is bántalmazták, megsebesítették, és kidobták a szőlőskertből.
13Végül a tulajdonos azt gondolta: »Mit tegyek? Elküldöm hozzájuk az egyetlen fiamat, akit nagyon szeretek. Őt talán meg fogják becsülni!«
14Amikor a bérlők meglátták a fiút, így tanakodtak maguk között: »Nézzétek, ő a szőlőskert örököse! Gyertek, öljük meg, hogy miénk legyen az öröksége!«
15Ezzel a fiút kidobták a szőlőskertből, és megölték.
Mit gondoltok, mit fog velük tenni a gazda?
16Eljön, elpusztítja a bérlőket, és a szőlőskertet másoknak adja!”
Akik hallották ezt a történetet, így kiáltottak fel: „Isten ments, hogy ez megtörténjen!”
17Jézus ekkor a szemükbe nézett, és azt mondta: „Akkor mit jelent ez az Írás:
»Éppen az a kő lett a sarokkővé,
amelyet az építők félredobtak«?
18Aki ráesik erre a kőre, az összetörik, akire pedig ez a kő zuhan rá, azt szétzúzza.”
19A törvénytanítók és a főpapok megértették, hogy ezt a példázatot Jézus róluk mondta. Ezért legszívesebben azonnal letartóztatták volna, de nem merték, mert féltek az emberektől.
Ravasz kérdés az adóról(Mt 22:15–22; Mk 12:13–17)20Ettől kezdve a törvénytanítók és a főpapok állandóan figyeltették Jézust. Besúgókat küldtek utána, akik istenfélőnek mutatták magukat. Szerették volna rajtakapni, amint valami rosszat mond. Az volt a tervük, hogy ha ez sikerül, átadják Jézust a római kormányzónak, akinek hatalma volt rá, hogy elítélje.
21A besúgók ezzel a kérdéssel mentek Jézushoz: „Mester, tudjuk, hogy amit mondasz és tanítasz, az mind helyes. Tudjuk, hogy nem vagy részrehajló, és az igazságnak megfelelően tanítod Isten útját.
22Mondd meg nekünk: helyesnek tartod-e, hogy adót fizessünk a császárnak, vagy nem?”
23Jézus azonban átlátott alattomos szándékukon, ezért így felelt meg nekik:
24„Mutassatok nekem egy ezüstpénzt! Kinek a képmása és felirata van rajta?”
„A császáré” — felelték azok.
25„Akkor adjátok meg a császárnak, ami a császáré; és Istennek, ami Istené!” — mondta Jézus.
26Ezen a válaszon a besúgók annyira megdöbbentek, hogy szóhoz sem jutottak. Nem tudtak belekötni abba, amit Jézus a nyilvánosság előtt mondott.
A szadduceusok alattomos kérdése(Mt 22:23–33; Mk 12:18–27)27Egyszer odament Jézushoz néhány szadduceus. (Ők azok, akik azt mondják, hogy nincs föltámadás.) Megkérdezték tőle:
28„Mester, Mózes azt írta, hogy ha egy férfi gyermektelenül hal meg, akkor a fivérének feleségül kell vennie a meghalt férfi özvegyét. Így kell gondoskodnia arról, hogy a meghalt testvérének mégis legyen utóda.
29Volt egyszer hét fiútestvér. Az első megnősült, de gyermektelenül halt meg.
30Ezután a második fiútestvér vette feleségül az asszonyt,
31majd a harmadik, és így tovább, míg végül mindannyian gyermektelenül haltak meg.
32Azután az asszony is meghalt.
33A feltámadáskor melyiküknek lesz a felesége, hiszen mind a hétnek a felesége volt?”
34Jézus így felelt: „Akik ebben a világban élnek, megnősülnek és férjhez mennek.
35De azok, akiket méltónak találnak arra, hogy a halottak közül feltámadjanak, és abban a következő korban éljenek, nem fognak többé megnősülni, vagy férjhez menni.
36Nem is halhatnak meg soha, mert olyanok lesznek, mint az angyalok. Ezek az Isten fiai, mivel feltámadtak a halálból.
37Különben már Mózes is világosan rámutatott arra, hogy a halottak feltámadnak. Amikor az égő bokorról írt, az Örökkévalót Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének nevezte.
38Márpedig Isten nem a halottak, hanem az élők Istene, hiszen Isten számára ők mindannyian élnek.”
39Néhány törvénytanító erre így válaszolt: „Helyesen feleltél, Mester!”
40Ettől kezdve többé senki sem merte Jézust kérdezgetni.
A Messiás Dávidnak a Fia és az Ura(Mt 22:41–46; Mk 12:35–37)41Ekkor azonban Jézus is kérdezett tőlük valamit: „Hogyan mondhatják azt a Messiásról, hogy a Dávid fia?
42Hiszen maga Dávid mondja a zsoltárokban:
»Így szólt Uramhoz az Örökkévaló:
Ülj mellém jobb felől,
43amíg ellenségeidet
hatalmad alá kényszerítem!«
44Ha Dávid Urának nevezte a Messiást, hogyan lehet akkor a Messiás Dávidnak a fia?”
Jézus véleménye a törvénytanítókról(Mt 23:1–36; Mk 12:38–40; Lk 11:37–54)45Miközben az egész nép hallgatta Jézust, ő a tanítványaihoz fordult:
46„Óvakodjatok azoktól a törvénytanítóktól, akik szeretnek előkelő ruhában járni, és szívesen veszik, ha tisztelettel köszöntik őket az utcán, szeretik a legelőkelőbb helyeket elfoglalni a zsinagógában és az ünnepi vacsorákon.
47Ugyanakkor az özvegyektől csalással elveszik a házukat. Azt akarják, hogy mindenki felfigyeljen rájuk, ezért a nyilvánosság előtt hosszasan imádkoznak. Ők súlyosabb büntetést fognak kapni.”
Who We AreWhat We EelieveWhat We Do
2025 by iamachristian.org,Inc All rights reserved.