Az apostolok cselekedetei 28 - 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION

Pál Málta szigetén

1Miután mindannyian kimenekültünk a vízből, megtudtuk, hogy Málta szigetére kerültünk.

2Az ott lakók nagyon jóságosak voltak hozzánk. Tüzet raktak, és mindannyiunkat befogadtak, vendégül láttak, mert esni kezdett az eső, és hideg volt.

3Pál is fölszedett egy csomó ágat, és a tűzre dobta. Az ágak közül előbújt egy mérges kígyó és a kezébe harapott.

4Amikor a sziget lakói látták, hogy Pál kezén ott csüng a kígyó, azt mondták egymás között: „Ez biztosan valami gyilkos lehet. A tengerből ugyan megmenekült, de az isteni igazságszolgáltatás nem engedte, hogy éljen.”

5Pál azonban lerázta magáról a kígyót a tűzbe, és semmi különös sem történt.

6Az emberek arra számítottak, hogy Pál teste feldagad, vagy pedig hirtelen holtan esik össze. Hosszú ideig vártak, de semmi baja nem történt. Ezért mást gondoltak, és azt mondták, hogy Pál biztosan valami istenség lehet.

7A sziget főemberének, Publiusznak nem messze volt a birtoka, és meghívott bennünket a házába. Ott három napon át nagy szeretettel látott bennünket vendégül.

8Publiusz apja betegen feküdt, mert lázas volt és vérhasban szenvedett. Pál bement hozzá, imádkozott, rátette a kezét és meggyógyította.

9Miután ez történt, a szigetről a többi beteg is eljött Pálhoz, és meggyógyultak.

10-11Ezért aztán sokféleképpen kifejezték a tiszteletüket irántunk, és amikor újból hajóra szálltunk, mindennel elláttak bennünket.

Három hónappal később felszálltunk egy alexandriai hajóra, amely a szigeten várta, hogy elmúljon a tél. A hajó címere az alexandriai iker-isteneket ábrázolta.

12Megérkeztünk Szirakuzába, és ott töltöttünk három napot.

13Onnan továbbhajóztunk, és Régiumban kötöttünk ki. Másnap déli szél fújt, így továbbindultunk, és két nap alatt eljutottunk Puteoliba.

14Itt találkoztunk néhány testvérrel, akik megkértek, hogy maradjunk velük hét napig.

Pál Rómában

Végül megérkeztünk Rómába.

15A római testvérek már hallottak rólunk, és elénk jöttek egészen az Appiusz piacáig és a Három Vendégfogadóig. Amint Pál meglátta őket, hálát adott Istennek, és felbátorodott.

16Amikor megérkeztünk Rómába, Pálnak megengedték, hogy egyedül lakjon. Csak az a katona lakott vele, aki őrizte.

17Három nappal később Pál magához hívta a Rómában lakó zsidók vezetőit. Amikor összegyűltek, ezt mondta: „Testvéreim, annak ellenére, hogy semmit sem vétettem népünk vagy atyáink hagyományai ellen, Jeruzsálemben mégis fogolyként adtak át a rómaiaknak.

18Miután a rómaiak kihallgattak, szabadon akartak engedni, mert semmi halálbüntetést érdemlő bűnt nem találtak bennem.

19De a zsidók nem akarták, hogy a rómaiak elengedjenek. Emiatt kénytelen voltam azt kérni, hogy a császár ítéljen ügyemben. De nem azért tettem ezt, mintha valamivel vádolni akarnám népemet.

20Ezért kértem, hogy jöjjetek hozzám, hogy beszélhessek veletek, mert Izráel reménysége miatt viselem ezeket a láncokat.”

21A zsidó vezetők erre azt válaszolták Pálnak: „Mi nem kaptunk rólad semmiféle levelet Júdeából, és az onnan jött testvérek sem hoztak semmiféle rossz hírt rólad.

22Ezért szeretnénk most tőled hallani, hogyan gondolkozol, és mit hiszel. De azt tudjuk, hogy ezzel a vallási irányzattal mindenhol ellenkeznek.”

23Meg is egyeztek, hogy egy bizonyos napon újra visszajönnek. Azon a napon még többen eljöttek Pálhoz, ő pedig reggeltől estig magyarázott nekik, és tanította őket Isten Királyságáról. Mózes Törvénye és a próféták írásai alapján próbálta meggyőzni őket, hogy higgyenek Jézusban.

24Néhányan közülük elfogadták, amit Pál mondott, a többiek azonban nem hittek neki.

25Egymás között vitatkozva éppen el akartak menni, amikor Pál még valamit mondott nekik: „Milyen igaza volt a Szent Szellemnek, amikor Ézsaiás prófétán keresztül így szólt őseinkhez:

26»Menj ehhez a néphez, és mondd nekik:

csak hallgattok, és hallgattok,

de nem értitek meg,

csak néztek, és néztek,

de nem láttok meg semmit.

27Mert megkeményedett e nép szíve,

nehezen hallanak fülükkel,

és becsukták a szemüket.

Azért történt így, hogy ne lássanak szemükkel,

ne halljanak fülükkel,

ne értsenek szívükkel,

és ne forduljanak hozzám,

hogy meggyógyítsam őket.«

28Ezért tudjátok meg, hogy Isten az üdvösségnek ezt az üzenetét az Izráelen kívüli nemzeteknek küldi, és ők majd meg is hallgatják!”

29

30Ezután Pál még két éven keresztül ott maradt abban a lakásban, amelynek bérét ő fizette, és szívesen látta mindazokat, akik meglátogatták.

31Bátran és akadályoztatás nélkül beszélt nekik Isten Királyságáról, és tanított az Úr Jézusról, a Messiásról.

Blog
About Us
Message
Site Map

Who We AreWhat We EelieveWhat We Do

Terms of UsePrivacy Notice

2025 by iamachristian.org,Inc All rights reserved.

Home
Gospel
Question
Blog
Help