Józsué könyve 18 - 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION

A hátramaradt területek fölosztása

1Miután Izráel népe meghódította Kánaán földjét, az egész közösség összegyűlt Silóban, és ott állították föl a Találkozás Sátorát.

2Ebben az időben Izráel hét törzse még nem kapta meg a maga birtokát.

3Józsué így biztatta őket: „Meddig akarjátok még halogatni, hogy birtokba vegyétek örökségeteket, amelyet az Örökkévaló, őseitek Istene nektek adott?

4Válasszatok magatok közül minden törzsből három-három férfit, hogy elküldjem őket a megmaradt területekre. Ők majd bejárják és összeírják azokat a területeket, amelyeket még senkinek sem osztottunk ki, és visszatérnek hozzám.

5Azután majd feljegyzéseik szerint felosztják a gazdátlan területeket hét részre.

Júda törzse maradjon a maga területén, délen. József törzsei, Manassé és Efraim is maradjon a maga területén, északon. Őket ez nem érinti.

6Miután a szabad területeket 7 részre osztották, és ezt elém hozták, majd én kisorsolom Istenünk, az Örökkévaló előtt, hogy ki melyiket kapja meg közületek.

7A Lévi törzsébe tartozók nem kapnak saját földbirtokot. Az ő örökségük az a kiváltság, hogy az Örökkévalót szolgálják, mint papok. Gád és Rúben törzsének, valamint Manassé törzse egyik felének már Mózes, az Örökkévaló szolgája adott örökséget a Jordán keleti oldalán.”

8Józsué tehát kiküldte azokat a férfiakat. Ezt bízta rájuk: „Menjetek, és írjátok össze a még ki nem osztott területeket, majd jöjjetek vissza hozzám! Azután majd itt, Silóban, az Örökkévaló előtt kisorsolom mindegyik törzsnek a maga örökségét.”

9Azok be is járták Kánaán földjének azokat a részeit, amelyeket Józsué még nem osztott ki Izráelnek. Följegyeztek minden fontosat, és összeírták a városokat is. Azután fölosztották a fölmért területet 7 részre. Végül visszatértek a silói táborba, Józsuéhoz,

10aki az Örökkévaló előtt elvégzett sorsolással kijelölte, hogy melyik törzs melyik területet kapja. Így kapta meg Izráelnek ez a 7 törzse is örökségül a maga birtokát.

Benjámin törzsi területe

11Az elsőnek kijelölt birtokterület a sorshúzás szerint Benjámin törzsének jutott. Az a terület lett az övék, amelyet egyik oldalon Júda, a másikon pedig József törzseinek területe határolt.

12Ennek az északi határa a Jordántól indul Jerikótól északra, és halad nyugat felé a dombvidéken keresztül Bét-Áven pusztáját érintve

13Lúz, vagyis Bétel felé, amelyet délről megkerül. Majd tovább megy Atrót-Addár felé, amely alsó Bét-Horontól délre, a hegyen fekszik.

14A határ annál a hegynél, amely az alsó Bét-Horonnal szemben emelkedik, dél felé fordul, és ez már Benjámin nyugati határa, amely egészen a Júda törzséhez tartozó Kirját-Baalig, vagyis Kirját-Jeárimig tart.

15A déli határ innen nyugatra halad, a Mé-Nafótah forráshoz,

16majd annak a hegynek a lábához ér, amely a Ben-Hinnóm völgy végében áll, a refáiak völgyétől északra. Tovább halad a határ a Ben-Hinnóm völgyben lefelé, és dél felől elkerüli a Jebúsziak városát (Jeruzsálemet). Azután a Rogél-forráshoz ér,

17és ott észak felé kanyarodik, Én-Semes, majd Gelíót felé, amely az Adummím-hágóval szemben fekszik. Ezután a Rúben fiáról, Bóhanról elnevezett kőhöz ér.

18Tovább halad a domb oldalán, Bét-Arábától északra, majd leereszkedik a Jordán völgyébe.

19Majd a domb oldalán húzódik, Bét-Hoglától északra, addig a pontig, ahol a Jordán a Holt-tengerbe torkollik. Ez tehát Benjámin déli határa.

20Benjámin keleti határa a Jordán.

Ezt a területet kapta Benjámin törzse. Ezen belül minden nemzetség megkapta a maga birtokát örökségül.

21A következő városok kerültek Benjámin törzsének birtokába, nemzetségeik szerint: Jerikó, Bét-Hoglá, Émek-Kecíc,

22Bét-Arábá, Cemáraim, Bétel,

23Avvim, Párá, Ofrá,

24Kefár-Ammóná, Ofní és Geba. Ez összesen 12 város, a hozzájuk tartozó falvakkal együtt.

25Ezek a városok is Benjámin örökségéhez tartoztak: Gibeon, Ráma, Beérót,

26Micpe, Kefírá, Mócá,

27Rekem, Jirpeél, Taralá,

28Célá, Elef és Jebúsz, vagyis Jeruzsálem, valamint Gibat és Kirját-Jeárim. Ez összesen 14 város, a hozzájuk tartozó falvakkal együtt.

Tehát ez Benjámin törzsének területe, nemzetségeik szerint.

Blog
About Us
Message
Site Map

Who We AreWhat We EelieveWhat We Do

Terms of UsePrivacy Notice

2025 by iamachristian.org,Inc All rights reserved.

Home
Gospel
Question
Blog
Help