Nehémiás könyve 7 - 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION

1Amikor teljesen felépült a fal, és a kapuk is a helyükre kerültek, szolgálatba állítottam a kapuőrzőket. Azután meghatároztam a templomi énekesek és a léviták szolgálatának rendjét.

2Hanánit, a testvéremet, és Hananját a vár parancsnokát neveztem ki Jeruzsálem vezetőivé. Azért választottam Hanánit, mert hűséges és istenfélő volt, sokkal inkább, mint a többiek.

3Azt mondtam nekik: „Reggel várjátok meg, amíg a nap melegen süt, csak azután nyissátok ki, napnyugta előtt pedig zárjátok be Jeruzsálem kapuit! A város lakosai közül jelöljetek ki őröket, akik a saját házuk közelében teljesítsenek a falon őrszolgálatot!”

4Jeruzsálem nagy területen feküdt, de kevesen laktak benne, mert még csak néhány házat építettek újjá.

5Isten ekkor azt a gondolatot adta nekem, hogy hívjam össze a vezetőket, az előkelő családfőket és az egész népet, hogy számoljuk meg és írjuk össze őket családonként. Ekkor megtaláltam egy korábban készített listát azokról, akik először tértek haza a száműzetésből. Ebben a következők voltak feljegyezve:

A száműzetésből hazatértek névsora(Ezsd 2:1–70)

6A Júdea tartományából származó száműzöttek közül a következők tértek haza. Őket, illetve elődeiket még Nebukadneccar, a Babilóniai Birodalom királya hurcoltatta száműzetésbe, Babilóniába. Most pedig visszatértek Jeruzsálembe és Júdea városaiba — minden család a maga eredeti lakóhelyére.

7Ezek azok, akik Zerubbábellel együtt jöttek: Jésua, Nehemjá, Azarjá, Raamjá, Nahamáni, Mordokaj, Bilsán, Miszperet, Bigvaj, Nehúm és Baaná. Az Izráel népéhez tartozó hazatért férfiak száma, nemzetségeik szerint:

8Parós leszármazottjai közül

2 172

9Sefatja leszármazottjai közül

372

10Árah leszármazottjai közül

652

11Pahat-Moáb leszármazottjai közül, Jésua és Jóáb családjából

2 818

12Élám leszármazottjai közül

1 254

13Zattu leszármazottjai közül

845

14Zakkaj leszármazottjai közül

760

15Binnúj leszármazottjai közül

648

16Bébaj leszármazottjai közül

628

17Azgád leszármazottjai közül

2 322

18Adónikám leszármazottjai közül

667

19Bigvaj leszármazottjai közül

2 067

20Ádin leszármazottjai közül

655

21Átér leszármazottjai közül, Hizkijjá családjából

98

22Hásum leszármazottjai közül

328

23Bécaj leszármazottjai közül

324

24Hárif leszármazottjai közül

112

25Gibeon leszármazottjai közül

95

26A fentieken kívül — eredeti lakóhelyük szerint — ennyien tértek vissza, csak a férfiakat számítva:

Betlehemből és Netófából

188

27Anatótból

128

28Bét-Azmávetból

42

29Kirját-Árimból, Kefirából és Beérótból összesen

743

30Rámából és Gebából összesen

621

31Mikmászból

122

32Bételből és Ajból összesen

123

33a másik Nebóból

52

34a másik Elámból

1 254

35Hárimból

320

36Jerikóból

345

37Lódból, Hádidból és Ónóból összesen

721

38Szenáából

3 930

39A papok közül ezek tértek vissza:

Jedajá leszármazottjai, Jésua családjából

973

40Immér leszármazottjai

1 052

41Pashúr leszármazottjai

1 247

42Hárim leszármazottjai

1 017

43A léviták közül:

Jésua leszármazottjai Kadmiél és Hódavjá családjából

74

44Az énekesek közül:

Aszáf leszármazottjai

148

45A Templom kapuőrségéhez tartozók közül:

Sallúm, Átér, Talmón, Akkúb, Hatíta és Sóbaj leszármazottjai

138

46A templomszolgák csoportjából a következők tértek vissza:

a Cíhá, Haszufá, Tabbáót,

47Kérósz, Szíá, Pádón,

48Lebáná, Hagábá, Samlaj,

49Hánán, Giddél, Gahar,

50Reája, Recín, Nekódá,

51Gazzám, Uzza, Pászéah,

52Bészaj, Meúnim, Nefisszim,

53Bakbúk, Hakúfá, Harhúr,

54Baclít, Mehídá, Harsá,

55Barkósz, Sziszerá, Temah,

56Necíah és Hatífá családjába tartozó leszármazottak.

57Ezek tértek vissza Salamon király szolgáinak leszármazottjai közül:

Szótaj, Szóferet, Peridá,

58Jaalá, Darkón, Giddél,

59Sefatjá, Hattíl, Pókeret-Haccebáim és Ámón családjába tartozó leszármazottak.

60A templomszolgáknak és Salamon szolgáinak a leszármazottjai közül összesen 392 férfi tért haza.

61Akik feljöttek Babilóniából, azok között voltak olyanok is, akik nem tudták biztosan, hogy melyik nemzetségből származnak, ezért bizonytalan volt, hogy valóban Izráel népéhez tartoznak-e, vagy sem. A következő városokból jöttek: Tél-Melah, Tél-Harsa, Kérub, Addán és Immér.

62Ők Delájá, Tóbijjá és Nekódá leszármazottjai voltak, összesen 642 férfi.

63A papok között is voltak bizonytalan származásúak:

Hobajjá, Hakkóc és Barzillaj leszármazottjai. Az utóbbiak őse a gileádi Barzillaj egyik leányát vette feleségül, ezért a felesége családjához tartozónak számított.

64Ezek keresték a családjuk nevét a papok névjegyzékében, de nem találták. Emiatt — átmenetileg — nem szolgálhattak a papok között.

65A kormányzó úgy határozott, hogy ők mindaddig nem ehetnek a papok számára fenntartott szent ételekből, ameddig a főpap szolgálatba nem lép — s akkor majd ő dönti el a származásuk ügyét az Úrím és Tummím segítségével.

66Az egész közösségben, amely Babilóniából hazatért, összesen 42 360 férfi volt.

67Ezen fölül 7 337 férfi és női rabszolgájuk, és 245 férfi és női énekes is velük jött.

68-69Ami az állataikat illeti, 736 lovat, 245 öszvért, 435 tevét és 6 720 szamarat hoztak magukkal.

70A családfők közül egyesek ajándékot adtak az újjáépítés költségeinek fedezésére. A királyi helytartó egymaga 1 000 aranydrahmát adott, meg 50 edényt és 530 papi ruhát.

71A családfők összesen 20 000 aranydrahmát és 2 000 mina ezüstöt adtak.

72A nép többi része pedig összesen 20 000 aranydrahmát, 2 000 mina ezüstöt és 67 papi ruhát adott.

73A papok, a léviták, a templomi kapuőrség tagjai, a templomi énekesek, a templomszolgák és a nép többi része is mind a saját eredeti városukban telepedtek le.

A hetedik hónap elejére már mindenki a maga városában lakott.

Blog
About Us
Message
Site Map

Who We AreWhat We EelieveWhat We Do

Terms of UsePrivacy Notice

2025 by iamachristian.org,Inc All rights reserved.

Home
Gospel
Question
Blog
Help