Pál levele az efezusiakhoz 2 - 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION

Halálból az életre

1Régebben szellemileg halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt,

2amelyekben éltetek, akárcsak a többi ember — a jelenlegi korszakhoz igazodva. Azt a gonosz szellemi fejedelmet követtétek, aki most a levegőbeli hatalmasságok felett uralkodik. Ez a szellem működik mindazokon keresztül, akik nem engedelmeskednek Istennek.

3Valamikor mi is mindnyájan közéjük tartoztunk, és a régi természetünk kívánságai uralkodtak rajtunk. A saját elgondolásainkat törekedtünk megvalósítani, és igyekeztünk elérni, amit a régi természetünk megkívánt. Így tehát ránk is, mint mindenki másra, Isten jogos haragja következett volna.

4Isten azonban telve van irgalommal, és nagyon szeret bennünket,

5ezért, amikor még szellemileg halottak voltunk a bűneink miatt, Krisztussal együtt új életre keltett. Bizony, Isten kegyelme mentett meg minket!

6Sőt, mivel Jézus Krisztus részei vagyunk, vele együtt feltámasztott a halálból, és vele együtt a mennyei helyekre ültetett bennünket.

7Isten így akarta megmutatni — még a jövendő korszakoknak is — kegyelmének határtalan gazdagságát irántunk, akik a Krisztus Jézushoz tartozunk.

8Mert egyedül Isten kegyelme tette lehetővé, hogy a hitetek által üdvösségre jussatok. Ez nem a ti érdemetek, hanem Isten ajándéka!

9Nem a jó cselekedetek eredménye, hogy senki ne dicsekedhessen.

10Hiszen minket Isten a saját kezével alkotott: arra teremtett bennünket a Krisztus Jézusban, hogy nemes tetteket vigyünk véghez. Ezeket pedig Isten már előre elkészítette a számunkra, hogy lépésről lépésre ezeken haladjunk.

Nem vagytok már idegenek!

11Emlékezzetek rá, hogy emberi származásotok szerint korábban ti az Izráelen kívüli népek közé tartoztatok. Ezért benneteket „körülmetéletlennek” neveztek azok, akik magukat „körülmetélteknek” nevezik, mivel a testükön emberkéz által körül vannak metélve.

12Emlékezzetek rá, hogy akkor még Krisztus nélkül éltetek, és nem tartoztatok Izráel népének közösségébe. Ezért semmi közötök nem volt Istennek a saját népével kötött szövetségeihez, amelyekhez ígéretek is kapcsolódnak. Reménység nélkül éltetek ebben a világban, és nem ismertétek Istent.

13Igen, valamikor Istentől távol éltetek, de most Krisztus Jézusban közel kerültetek hozzá. Valóban, Krisztus vére — vagyis halála — által jöttetek közel Istenhez.

14Mert Krisztus Jézus a békességünk. Ő tette eggyé ezt a két csoportot, amelyet a kölcsönös ellenségeskedés fala választott el egymástól. Krisztus azonban ledöntötte ezt a falat,

15amikor a kereszten a saját testét feláldozta. Félretolta az útból a Törvény szabályait és rendelkezéseit, hogy a saját uralma alatt ebből a két csoportból egyetlen új embert teremtsen, és így békesség legyen közöttük.

16Azt akarta, hogy a saját élete árán a zsidókból és a nem zsidókból egy Test legyen, és hogy kibékítse őket Istennel. Amikor Krisztus meghalt a kereszten, akkor ezzel a két csoport közötti ellenségeskedésnek is véget vetett.

17Eljött, és a békesség örömhírét hozta a zsidóságon kívüli népeknek, akik távol voltak Istentől. De ugyanígy a zsidóknak is békességet hirdetett, akik közel voltak Istenhez,

18mert Krisztus által ugyanaz a Szent Szellem nyitott szabad utat az Atyához mindkettőnknek.

19Ezért ti sem vagytok már többé idegenek, hanem polgártársai Isten népének és tagjai Isten nagy családjának.

20Isten szellemi értelemben beépített benneteket abba a templomba, amelynek alapját az apostolok és próféták alkotják. Ennek a szellemi templomnak a sarokköve maga Krisztus Jézus,

21aki által az egész harmonikus egésszé épül, és folyamatosan növekszik, hogy az Úrban szent templommá legyen.

22Krisztusban ti is — mindazokkal együtt, akik őhozzá tartoznak — folyamatosan beépültök ebbe a templomba, amely Isten számára készül, hogy ő lakjon abban, a Szent Szellem által.

Blog
About Us
Message
Site Map

Who We AreWhat We EelieveWhat We Do

Terms of UsePrivacy Notice

2025 by iamachristian.org,Inc All rights reserved.

Home
Gospel
Question
Blog
Help