Pál második levele a korinthusiakhoz 6 - 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION

1Mint Isten munkatársai, kérünk benneteket, hogy úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták Isten kegyelmét!

2Mert ő mondja:

„A kegyelem idején meghallgattalak,

az üdvösség napján megsegítettelek.”

Bizony, most van a kegyelem ideje! Most van az üdvösség napja!

3Azt akarjuk, hogy az emberek ne mondhassanak semmi rosszat a szolgálatunkról, ezért igyekszünk elkerülni, hogy megütközést okozzunk bárkinek is.

4Minden dologban úgy ajánljuk magunkat, mint Isten szolgái, akik türelmesen elviseljük a nehéz körülményeket, a szorult helyzeteket, a bajokat és a nélkülözést.

5Bizony, előfordul, hogy megvernek vagy börtönbe zárnak bennünket, és a tömeg ellenünk támad. Keményen dolgozunk, néha még sincs mit ennünk, néha pedig éjjel sem alhatunk.

6Mi valóban Isten szolgái vagyunk! Ezt bizonyítja, hogy senki sem vádolhat bennünket bűnnel, ezt bizonyítja a tudásunk, a türelmünk, jóságunk, a bennünk élő Szent Szellem. Ezt bizonyítja a képmutatás nélküli szeretetünk,

7az igazság üzenete, amit hirdetünk, és Isten ereje, amely megmutatkozik rajtunk keresztül. Ezt bizonyítja, hogy szellemi értelemben fel vagyunk fegyverkezve az igazságosság támadó és védekező fegyvereivel.

8Az emberek néha dicsérnek, máskor szidalmaznak bennünket. Van, aki rosszat, van, aki jót mond rólunk. Néha csalóknak tartanak minket, pedig csak az igazat mondjuk.

9Sokan egyáltalán nem törődnek velünk, mások pedig jól ismernek. Néha úgy látszik, már közel vagyunk a halálhoz, mégis élünk! A szenvedések sokszor megviselnek, de mégsem ölnek meg bennünket!

10Sok szomorúság ér bennünket, ugyanakkor mégis tele vagyunk örömmel. Igaz, hogy a pénztárcánk majdnem üres, mégis, sokakat mi tettünk gazdaggá. Valóban nincs semmi vagyonunk, mégis minden a miénk!

11Korinthusi testvéreink, mi mindent őszintén elmondtunk nektek! Kitártuk előttetek a szívünket.

12Értsétek meg, hogy a mi szívünkben bőven van hely a számotokra! Azonban ti ezt nem viszonozzátok: nem akartok a szívetekbe fogadni minket.

13Úgy beszélek veletek, mint a saját gyermekeimmel: nyissátok meg a szíveteket előttünk, és fogadjatok be minket!

Mi vagyunk az élő Isten temploma!

14Testvéreim, ne engedjétek, hogy bárki a hitetlenekkel közös igába fogjon benneteket! Mi köze lehet egymáshoz két embernek, ha az egyik Istennel összhangban akar élni, a másik meg áthágja Isten törvényeit? Mi köze lehet a világosságnak a sötétséghez?

15Miben lehet egyetértés Krisztus és a Sátán között? Lehet-e valamilyen közössége hívőnek és hitetlennek?

16Mi köze van Isten templomának a bálványokhoz? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan Isten maga mondta:

„Velük együtt fogok lakni, és közöttük járok,

Istenük leszek, ők pedig népemmé lesznek.”

17„Ezért jöjjetek ki közülük,

és váljatok külön tőlük

— így szól az Örökkévaló —,

hozzá se érjetek ahhoz, ami tisztátalan,

és magamhoz fogadlak titeket!”

18„Édesapátok leszek,

ti pedig fiaim és leányaim lesztek

— így szól az Örökkévaló, a Seregek Ura.”

Blog
About Us
Message
Site Map

Who We AreWhat We EelieveWhat We Do

Terms of UsePrivacy Notice

2025 by iamachristian.org,Inc All rights reserved.

Home
Gospel
Question
Blog
Help