Ámósz 2 - Revised Hungarian Bible

1Így szól az Úr:

Három, sőt négy vétke miatt

nem bocsátok meg Móábnak,

mert mésszé égette

Edóm királyának csontjait.

2Ezért tüzet bocsátok Móábra,

és az megemészti Kerijjót palotáit.

Csatazajban hal meg Móáb népe,

harci lárma és kürtzengés közben.

3Kiirtom belőle a bírót,

és vele együtt minden vezérét megölöm

– mondja az Úr.

4Így szól az Úr:

Három, sőt négy vétke miatt

nem bocsátok meg Júdának,

mert megvetették az Úr törvényét,

és nem tartották meg rendelkezéseit.

Tévelygésbe vitték őket bálványaik,

amelyeket elődeik követtek.

5Ezért tüzet bocsátok Júdára,

és az megemészti Jeruzsálem palotáit.

Fenyegető prófécia Izráel ellen

6Így szól az Úr:

Három, sőt négy vétke miatt

nem bocsátok meg Izráelnek,

mert eladják pénzért az igazat,

és egy pár saruért a szegényt.

7Azt kívánják, hogy a nincstelenek

a föld porát szórják a fejükre,

és elutasítják a szűkölködő ügyét.

Apa és fia egy leányhoz járnak,

így gyalázzák meg szent nevemet.

8Zálogba vett ruhán terpeszkednek

minden oltár mellett,

és a megbírságoltak borát isszák

Istenük házában.

9Pedig én kipusztítottam

előlük az emóriakat,

akik magasak voltak, mint a cédrusok,

és erősek, mint a tölgyek,

de elpusztítottam gyümölcsüket fent

és gyökerüket lent.

10Fölhoztalak benneteket

Egyiptom földjéről,

és vezettelek a pusztában

negyven esztendeig,

hogy birtokba vegyétek

az emóriak földjét.

11Fiaitok közül

prófétákat támasztottam,

ifjaitok közül názírokat.

Nem így van-e, Izráel fiai?

– így szól az Úr.

12De ti a názírokat borral itattátok,

a prófétákra meg ráparancsoltatok:

Ne prófétáljatok!

13Ezért én megingatom

alattatok a földet,

ahogyan meginog a szekér,

ha kévékkel van tele.

14Nem lesz menekvés a gyorsnak,

az erős semmire sem megy az erejével,

és a vitéz sem menti meg életét.

15Az íjász sem tud helytállni,

a gyors lábú sem tud elmenekülni,

és a lovas sem menti meg életét.

16A legbátrabb vitéz is

páncélját eldobva menekül majd azon a napon

– így szól az Úr.

Blog
About Us
Message
Site Map

Who We AreWhat We EelieveWhat We Do

Terms of UsePrivacy Notice

2025 by iamachristian.org,Inc All rights reserved.

Home
Gospel
Question
Blog
Help