Eszter 8 - Revised Hungarian Bible

A zsidók szabadulása

1Azon a napon Ahasvérós király Eszter királynénak adta Hámánnak, a zsidók ellenségének a házát. Mordokaj pedig bemehetett a király elé, mert Eszter megmondta, hogy az ő hozzátartozója.

2A király lehúzta pecsétgyűrűjét, amelyet visszavett Hámántól, és odaadta Mordokajnak. Eszter pedig Mordokajt Hámán házának a felügyelőjévé tette.

3Azután ismét beszélt Eszter a királlyal, lába elé borult, és sírva kért kegyelmet tőle, hogy hiúsítsa meg az agági Hámán gonosz tervét, amelyet a zsidók ellen kigondolt.

4A király kinyújtotta Eszter felé az aranypálcát. Eszter fölkelt, megállt a király előtt,

5és ezt mondta: Ha jónak látja a király, ha jóindulattal van irántam, ha helyesnek tartja a király, és kedves vagyok neki, adjon ki egy iratot, hogy vonják vissza az agági Hámánnak, Hammedátá fiának a tervét tartalmazó leveleket, amelyeket azért írt, hogy valamennyi királyi tartományból kipusztítsák a zsidókat.

6Mert hogyan tudnám elnézni azt a veszedelmet, amely népemre vár, és hogyan tudnám elnézni rokonaim pusztulását?

7Ahasvérós király így felelt Eszter királynénak és a zsidó Mordokajnak: Hámán házát már Eszternek adtam, őt pedig felakasztották, mert kezet emelt a zsidókra.

8Ti meg írjatok a király nevében, amit a zsidók érdekében jónak láttok, és pecsételjétek le a király gyűrűjével. Mert az az irat, amelyet a király nevében írtak, és a király gyűrűjével pecsételtek le, visszavonhatatlan.

9Akkor tehát hívatták a királyi írnokokat a harmadik hónap, vagyis sziván hónap huszonharmadikán, és mindent Mordokaj parancsa szerint írtak meg a zsidóknak, a kormányzóknak, a helytartóknak és a tartományok vezetőinek Indiától Etiópiáig százhuszonhét tartományba, minden egyes tartománynak a saját írásával és minden egyes népnek a maga nyelvén; a zsidóknak is a maguk írásával és a maguk nyelvén.

10Ahasvérós király nevében írták, és a király gyűrűjével pecsételték le. Lovas futárokkal, akik a királyi ménes postalovain vágtattak, leveleket küldtek,

11amelyekben megengedte a király, hogy az egyes városokban lakó zsidók összegyűljenek életük védelmére, sőt hogy elpusztíthassák, legyilkolhassák és megsemmisíthessék azokat, akik a népek közül és a tartományokból rájuk támadnak a gyermekekkel és asszonyokkal együtt, vagyonukat pedig zsákmányként elvehessék.

12Ahasvérós király minden tartományában ugyanazon a napon, a tizenkettedik hónap, vagyis adár hónap tizenharmadikán

13az irat szövegét törvényként adták ki minden egyes tartománynak, közölve minden néppel, hogy legyenek készen a zsidók azon a napon, és álljanak bosszút ellenségeiken.

14A futárok királyi postalovakra ülve lázas sietséggel indultak útnak a király parancsával, Súsán várában pedig kihirdették a törvényt.

15Ezután Mordokaj bíborkék és hófehér királyi ruhában, nagy aranykoszorúval és fehér lenvászonból meg bíborvörös gyapjúból készített palástban távozott el a királytól, Súsán városa pedig ujjongva örvendezett.

16A többi zsidóra is felvirradt az öröm, vidámság és megbecsülés napja.

17Minden egyes tartományban és minden egyes városban, ahová csak a király törvényerejű parancsa eljutott, örültek, vigadtak, lakomáztak és ünnepeltek a zsidók. Az ország lakossága közül sokan zsidókká lettek, mert elfogta őket a zsidóktól való rettegés.

Blog
About Us
Message
Site Map

Who We AreWhat We EelieveWhat We Do

Terms of UsePrivacy Notice

2025 by iamachristian.org,Inc All rights reserved.

Home
Gospel
Question
Blog
Help