2 Korinthus 6 - Karoli Bible 1908

Pál a maga példájával bíztat Isten kegyelmének méltó felhasználására

1Mint együttmunkálkodók intünk is, hogy hiába ne vettétek légyen az Isten kegyelmét.

2Mert ő mondja: Kellemetes időben meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek. Ímé itt a kellemetes idő, ímé itt az üdvösség napja.

3Senkit semmiben meg ne botránkoztassunk, hogy a szolgálatunk ne szidalmaztassék.

4Hanem ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái; sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban.

5Vereségben, tömlöczben, háborúságban, küzködésben, virrasztásban, bőjtölésben.

6Tisztaságban, tudományban, hosszútűrésben, szívességben, Szent Lélekben, tettetés nélkül való szeretetben,

7Igazmondásban, Isten erejében; az igazságnak jobb és bal felől való fegyvereivel;

8Dicsőség és gyalázat által, rossz és jó hír által; mint hitetők, és igazak;

9Mint ismeretlenek, és mégis ismeretesek; mint megholtak, és ím élők; mint ostorozottak, és meg nem ölöttek;

10Mint bánkódók, noha mindig örvendezők; mint szegények, de sokakat gazdagítók; mint semmi nélkül valók, és mindennel bírók.

Az apostol óv a hitetlenekkel való közösködéstől

11A mi szánk megnyílt ti néktek, korinthusiak, a mi szívünk kitárult.

12Nem mi bennünk vagytok szorosságban, hanem szorosságban vagytok a ti szívetekben.

13Viszonzásul (mint gyermekeimnek szólok) tárjátok ki ti is szíveteket.

14Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel?

15És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze hívőnek hitetlenhez?

16Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, a mint az Isten mondotta: Lakozom bennök és közöttük járok; és leszek nékik Istenök, és ők én népem lesznek.

17Annakokáért menjetek ki közülök, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket,

18És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr.

Blog
About Us
Message
Site Map

Who We AreWhat We EelieveWhat We Do

Terms of UsePrivacy Notice

2025 by iamachristian.org,Inc All rights reserved.

Home
Gospel
Question
Blog
Help