Jób 36 - Karoli Bible 1908

Elihu utolsó beszéde: még egyszer az Isten igazságosságára és nagyságára utal

1És folytatá Elihu, és monda:

2Várj még egy kevéssé, majd felvilágosítlak, mert az Istenért még van mit mondanom.

3Tudásomat messzünnen veszem, és az én teremtőmnek igazat adok.

4Mert az én beszédem bizonyára nem hazugság; tökéletes tudású ember áll melletted.

5Ímé, az Isten hatalmas, még sem vet meg semmit; hatalmas az ő lelkének ereje.

6Nem tartja meg a gonosznak életét, de a szegénynek igaz törvényt teszen.

7Nem veszi le az igazról szemeit, sőt a királyok mellé, a trónba ülteti őket örökre, hogy felmagasztaltassanak.

8És ha békókba veretnek, és fogva tartatnak a nyomorúság kötelein:

9Tudtokra adja cselekedetöket, és vétkeiket, hogyha elhatalmaztak rajtok.

10Megnyitja füleiket a feddőzésnek és megparancsolja, hogy a vétekből megtérjenek:

11Ha engednek és szolgálnak néki, napjaikat jóban végzik el, és az ő esztendeiket gyönyörűségekben.

12Ha pedig nem engednek, fegyverrel veretnek által, és tudatlanságban múlnak ki.

13De az álnok szívűek haragot táplálnak, nem kiáltanak, mikor megkötözi őket.

14Azért ifjúságukban hal meg az ő lelkök, és életök a paráznákéhoz hasonló.

15A nyomorultat megszabadítja az ő nyomorúságától, és a szorongattatással megnyitja fülöket.

16Téged is kiszabadítana az ínség torkából tág mezőre, a hol nincs szorultság, és asztalod étke kövérséggel lenne rakva;

17De ha gonosz ítélettel vagy tele, úgy utolérnek az ítélet és igazság.

18Csakhogy a harag ne ragadjon téged csúfkodásra, és a nagy váltságdíj se tántorítson el.

19Ad-é valamit a te gazdagságodra? Sem aranyra, sem semmiféle erőfeszítésre!

20Ne kívánjad az éjszakát, a mely népeket mozdít ki helyökből.

21Vigyázz! ne pártolj a bűnhöz, noha azt a nyomorúságnál jobban szereted.

22Ímé, mily fenséges az Isten az ő erejében; kicsoda az, a ki úgy tanítson, mint ő?

23Kicsoda szabta meg az ő útjait, vagy ki mondhatja azt: Igazságtalanságot cselekedtél?

24Legyen rá gondod, hogy magasztaljad az ő cselekedetét, a melyről énekelnek az emberek!

25Minden ember azt szemléli; a halandó távolról is látja.

26Ímé, az Isten fenséges, mi nem ismerhetjük őt! esztendeinek száma sem nyomozható ki.

27Hogyha magához szívja a vízcseppeket, ködéből mint eső cseperegnek alá,

28A melyet a fellegek özönnel öntenek, és hullatnak le temérdek emberre.

29De sőt értheti-é valaki a felhő szétoszlását, az ő sátorának zúgását?

30Ímé, szétterjeszti magára az ő világosságát, és ráborítja a tengernek gyökereit.

31Mert ezek által ítéli meg a népeket, ád eledelt bőségesen.

32Kezeit elborítja villámlással, és kirendeli a lázadó ellen.

33Az ő dörgése ad hírt felőle, mint a barom a közeledő viharról.

34Ezért remeg az én szívem, és csaknem kiszökik helyéből.