1Felele pedig Jób, és monda:
2Még most is keserű az én beszédem; súlyosabb rajtam a csapás, ha panaszkodom.
3Oh ha tudnám, hogy megtalálom őt, elmennék szinte az ő székéig.
4Elébe terjeszteném ügyemet, számat megtölteném mentő erősségekkel.
5Hadd tudnám meg, mely szavakkal felelne nékem; hadd érteném meg, mit szólana hozzám.
6Vajjon erejének nagy volta szerint perelne-é velem? Nem; csak figyelmezne reám!
7Ott egy igaz perelne ő vele; azért megszabadulhatnék birámtól örökre!
8Ámde kelet felé megyek és nincsen ő, nyugot felé és nem veszem őt észre.
9Bal kéz felől cselekszik, de meg nem foghatom; jobb kéz felől rejtőzködik és nem láthatom.
10De ő jól tudja az én utamat. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany.
11Lábam az ő nyomdokát követte; utát megőriztem és nem hajoltam el.
12Az ő ajakinak parancsolatától sem tértem el; szájának beszédeit többre becsültem, mint életem táplálékát.
13Ő azonban megmarad egy mellett. Kicsoda téríthetné el őt? És a mit megkiván lelke, azt meg is teszi.
14Bizony végbe viszi, a mi felőlem elrendeltetett, és ilyen még sok van ő nála.
15Azért rettegek az ő színe előtt, és ha csak rá gondolok is, félek tőle.
16Mert Isten félemlítette meg az én szívemet, a Mindenható rettentett meg engem.
17Miért is nem pusztultam el e sötétség előtt, vagy miért nem takarta el előlem e homályt?!
Who We AreWhat We EelieveWhat We Do
2025 by iamachristian.org,Inc All rights reserved.
