Lukács 20 - Karoli Bible 1908

Jézus teljhatalmát védi(Vers 1–8: v. ö. Máté 21,23–27. Márk 11,27–33.)

1És lőn azok közül a napok közül egyen, mikor ő a népet tanítá a templomban, és az evangyéliomot hirdeté, előállának a főpapok és az írástudók a vénekkel egybe,

2És mondának néki, így szólván: Mondd meg nékünk, micsoda hatalommal cselekszed ezeket? vagy ki az, a ki néked ezt a hatalmat adta?

3Felelvén pedig, monda nékik: Én is kérdek egy dolgot tőletek; mondjátok meg azért nékem:

4A János keresztsége mennyből vala-é, vagy emberektől?

5Azok pedig tanakodának magok közt, mondván: Ha ezt mondjuk: Mennyből; azt fogja mondani: Miért nem hittetek tehát néki?

6Ha pedig ezt mondjuk: Emberektől; az egész nép megkövez minket: mert meg van győződve, hogy János próféta volt.

7Felelének azért, hogy ők nem tudják, honnét vala.

8És Jézus monda nékik: Én sem mondom meg néktek, micsoda hatalommal cselekszem ezeket.

Példázat a gonosz szőlőművesekről(Vers 9–19: v. ö. Máté 21,33–46. Márk 12,1–12.)

9És kezdé a népnek e példázatot mondani: Egy ember plántála szőlőt, és kiadá azt munkásoknak, és hosszú időre elutazék.

10És annak idején elküldé szolgáját a munkásokhoz, hogy adjanak néki a szőlő gyümölcséből; a munkások pedig azt megvervén, üresen bocsáták el.

11És még másik szolgát is külde; de azok azt is megvervén és meggyalázván, üresen bocsáták el.

12És még harmadikat is külde; de azok azt is megsebesítvén, kiveték.

13Monda azért a szőlőnek ura: Mit cselekedjem? Elküldöm az én szerelmes fiamat: talán azt, ha látják, megbecsülik.

14De mikor azt látták a munkások, tanakodának egymás közt, mondván: Ez az örökös; jertek, öljük meg őt, hogy a miénk legyen az örökség!

15És kivetvén őt a szőlőből, megölék. Mit cselekszik azért a szőlőnek ura azokkal?

16Elmegy és elveszti azokat a munkásokat, és a szőlőt másoknak adja. És mikor ezt hallották, mondának: Távol legyen az!

17Ő pedig reájok tekintvén, monda: Mi az tehát, a mi meg van írva: A mely követ az építők megvetettek, az lett a szegelet fejévé?

18Valaki erre a kőre esik, szétzúzatik; a kire pedig ez esik reá, szétmorzsolja azt.

19És igyekeznek vala a főpapok és az írástudók kezeiket ő reá vetni azon órában; de félének a néptől; mert megérték, hogy ő ellenök mondta e példázatot.

Az adófizetésről(Vers 20–26: v. ö. Máté 22,15–22. Márk 12,13–17.)

20Annakokáért vigyázván ő reá, leselkedőket küldének ki, a kik igazaknak tetteték magokat, hogy őt megfogják beszédében; hogy átadják a felsőbbségnek és a helytartó hatalmának.

21Kik megkérdezék őt, mondván: Mester, tudjuk, hogy te helyesen beszélsz és tanítasz, és személyt nem válogatsz, hanem az Istennek útját igazán tanítod:

22Szabad-é nékünk adót fizetnünk a császárnak, vagy nem?

23Ő pedig észrevévén álnokságukat, monda nékik: Mit kísértetek engem?

24Mutassatok nékem egy pénzt; kinek a képe és felirata van rajta? És felelvén, mondának: A császáré.

25Ő pedig monda nékik: Adjátok meg azért a mi a császáré, a császárnak, és a mi az Istené, az Istennek.

26És nem tudták őt megfogni beszédében a nép előtt; és csodálkozván az ő feleletén, elhallgatának.

Halottak feltámadásáról(Vers 27–40: v. ö. Máté 22,23–33.46. Márk 12,18–27.34.)

27Hozzá menvén pedig a sadduczeusok közül némelyek, a kik tagadják, hogy van feltámadás, megkérdék őt,

28Mondván: Mester, Mózes megírta nékünk, ha valakinek testvére meghal, kinek felesége volt, és magzatok nélkül hal meg, hogy annak testvére elvegye annak feleségét, és támasszon magot az ő testvérének.

29Hét testvér vala azért: és az első feleséget vévén, meghalt magzatok nélkül;

30A másik vevé el azért annak feleségét, és az is magzatok nélkül halt meg;

31Akkor a harmadik vette el azt; és hasonlóképen mind a heten is; és nem hagytak magot, és meghaltak.

32Mind ezek után pedig meghalt az asszony is.

33A feltámadáskor azért kinek a felesége lesz közülök? mert mind a hétnek felesége volt.

34És felelvén, monda nékik Jézus: E világnak fiai házasodnak és férjhez adatnak:

35De a kik méltókká tétetnek, hogy ama világot elvegyék, és a halálból való feltámadást, sem nem házasodnak, sem férjhez nem adatnak:

36Mert meg sem halhatnak többé: mert hasonlók az angyalokhoz; és az Isten fiai, mivelhogy a feltámadásnak fiai.

37Hogy pedig a halottak feltámadnak, Mózes is megjelentette a csipkebokornál, mikor az Urat Ábrahám Istenének és Izsák Istenének és Jákób Istenének mondja.

38Az Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene: mert mindenek élnek ő néki.

39Felelvén pedig némelyek az írástudók közül, mondának: Mester, jól mondád!

40És többé semmit sem mertek tőle kérdezni.

Krisztus Dávidnak fia és ura(Vers 41–44: v. ö. Máté 22,41–45. Márk 12,35–37.)

41Monda pedig nékik: Mimódon mondják, hogy a Krisztus Dávidnak fia?

42Holott maga Dávid mondja a zsoltárok könyvében: Monda az Úr az én Uramnak, ülj az én jobbkezem felől,

43Míglen vetem a te ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul.

44Dávid azért Urának mondja őt, mimódon fia tehát néki?

Óvás az írástudóktól(Vers 45–47: v. ö. Máté 23,1.5–7.14. Márk 12,38–40.)

45És az egész nép hallására monda az ő tanítványainak:

46Oltalmazzátok meg magatokat az írástudóktól, kik hosszú köntösökben akarnak járni, és szeretik a piaczokon való köszöntéseket, és a gyülekezetekben az első űlést, és a lakomákon a főhelyeket;

47Kik az özvegyeknek házát felemésztik, és színből hosszan imádkoznak; ezek súlyosabb ítélet alá esnek.