Jelenések 19 - Hungarian: The New Testament: Life, Truth and Light

1És ezek után, mint egy nagy sokaságnak hangos szavát hallottam az égben, amely ezt mondta:

„Halleluja,

Az üdvösség és dicsőség és a tisztesség és a hatalom az Úré, a mi Istenünké.

2Mert igazak és igazságosak az ő ítéletei,

mert elítélte azt a nagy paráznát,

aki a földet megrontotta paráznaságával,

mert megtorolta rajta szolgáinak vérét.

3És másodszor is mondták:

Halleluja,

annak füstje felszáll örökkön örökké.“

4És leborult a huszonnégy vén és a négy élőlény, és imádták az Istent, aki királyi székében ült, és így szóltak:

„Ámen! Halleluja!“

5És a királyi szék felől szózat hallatszott, amely ezt mondta:

„Dicsérjétek a mi Istenünket

ti szolgái mindnyájan,

akik félitek őt,

kicsinyek és nagyok!“

6És hallottam, mint egy nagy sokaság szavát, és mint nagy vizek zúgását, és mint erős mennydörgés szavát:

Halleluja,

mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható!

7Örüljünk és örvendezzünk

és adjunk dicsőséget neki,

mert eljött a Bárány menyegzője,

fölkészült menyasszonya

8és megadatott neki,

hogy felöltözzék tiszta és ragyogó gyolcsba.

A fehér gyolcs a szentek igaz cselekedetei.

9És ezt mondta nekem: „Írd meg: Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak!“ És ezt mondta: „Ezek Isten igaz beszédei.“

10És leborultam lába előtt, hogy imádjam őt, de ezt mondta nekem: „Meglásd, ne tedd! Szolgatársad vagyok neked és a te atyádfiainak, akiknél Jézus bizonyságtétele van. Istent imádd, mert Jézus bizonyságtétele a prófétaság lelke.“

11És láttam, hogy az ég megnyílt, és íme egy fehér ló, és aki azon ült, azt így hívják: Hű és Igaz, mert igazságosan ítél és hadakozik.

12Szemei olyanok, mint a tűz lángja, fején sokágú korona, rajta egy név volt írva, amit senki sem tud, csak ő maga.

13És vérrel behintett ruhába volt öltözve, és a neve ez: Isten Igéje.

14És mennyei seregek követték őt fehér lovakon, fehér és tiszta gyolcsba öltözve.

15És szájából éles kard jött ki, hogy azzal sújtson a pogányokra, és ő fogja azokat vasvesszővel legeltetni, és ő fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját.

16És az ő ruhájára és derekára oda volt írva az ő neve:

királyok Királya és uraknak Ura.

17És láttam egy angyalt állni a napban és hangos szóval kiáltott mindenféle madárnak, amely az ég közepén repdesett: „Jöjjetek, gyűljetek egybe Isten nagy vacsorájára,

18hogy egyétek a királyok húsát, a vezérek húsát és a hatalmasok húsát és a lovaknak és a rajtuk ülőknek húsát és minden szabad ember és rabszolga húsát, kicsikét és nagyokét.“

19És láttam, hogy a fenevad és a föld királyai és az ő seregeik egybegyűltek, hogy hadakozzanak az ellen, aki a lovon ült és az ő serege ellen,

20de foglyul esett a fenevad és vele együtt a hamis próféta, aki annak színe előtt csodákat tett, amelyekkel elhitette azokat, akik a fenevad bélyegét felvették, és akik imádták annak képét. Mindkettőt elevenen a kénkővel égő tüzes tóba vetették.

21A többieket megölte a lovon ülő kardja, amely szájából jött ki, a madarak mind jóllaktak azok húsával.

Blog
About Us
Message
Site Map

Who We AreWhat We EelieveWhat We Do

Terms of UsePrivacy Notice

2025 by iamachristian.org,Inc All rights reserved.

Home
Gospel
Question
Blog
Help