1Mindjárt reggel tanácsot tartottak a főpapok a vénekkel és írástudókkal, és az egész tanáccsal együtt. Azután Jézust megkötözve elvitték, és átadták Pilátusnak.
2Pilátus pedig megkérdezte őt: „Te vagy-e a zsidók királya?“ Ő pedig így felelt: „Te mondod.“
3És erősen vádolták őt a főpapok.
4Pilátus pedig ismét megkérdezte őt: „Semmit sem felelsz? Íme, mennyi tanúbizonyságot szólnak ellened!“
5Jézus pedig semmit sem felelt, úgyhogy Pilátus elcsodálkozott.
Jézus és Barabbás Mt 27,15-26; Lk 23,13-25; Jn 18,39-40; 19,4-166Ünnepenként pedig egy foglyot szokott elbocsátani nekik, akit éppen óhajtottak.
7Volt pedig egy Barabbás nevű fogoly, megkötöztetve azokkal a lázadókkal együtt, akik a lázadás alkalmával gyilkosságot követtek el.
8A sokaság pedig kiáltva, kezdte kérni Pilátust arra, amit mindenkor megtett nekik.
9Pilátus pedig ezt kérdezte tőlük: „Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?“ –
10mert tudta, hogy irigységből adták kezére a főpapok.
11A főpapok azonban felizgatták a sokaságot, hogy inkább Barabbást bocsássa el nekik.
12Pilátus pedig ismét megkérdezte tőlük: „Mit akartok tehát, hogy cselekedjem azzal, akit a zsidók királyának mondotok?“
13És azok ismét kiáltottak: „Feszítsd meg!“
14Pilátus pedig ezt mondta nekik: „De mi rosszat cselekedett?“ Azok pedig annál jobban kiáltottak: „Feszítsd meg!“
15Pilátus pedig eleget akarva tenni a sokaságnak, elbocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatva, kezükbe adta, hogy megfeszítsék.
Jézus megcsúfolása Mt 27,27-30; Jn 19,2-516A vitézek pedig elvitték őt az udvar belső részébe, ami az őrház, és összehívták az egész csapatot.
17Bíborba öltöztették, és tövisből font koszorút tettek a fejére,
18és elkezdték őt köszönteni: „Üdvözlégy, zsidók királya!“
19A fejét nádszállal verték, leköpdösték, és térdet hajtva tisztelték őt.
Jézus megfeszítése Mt 27,31-44; Lk 23,26.33-35.38-39; Jn 19,16-2420Mikor pedig kicsúfolták, levették róla a bíbor ruhát, és saját ruháiba öltöztették; és kivitték, hogy megfeszítsék.
21Kényszerítettek egy mellettük elmenő embert, bizonyos cirénei Simont, aki a mezőről jött, Alexander és Rufusz atyját, hogy vigye a keresztjét.
22Elvitték őt a Golgota nevű helyre, amely megmagyarázva azt jelenti: Koponya-hely,
23és mirhás bort adtak neki inni; de ő nem fogadta el.
24Ekkor keresztre feszítették, és elosztották ruháit, sorsot vetve azokra, hogy ki mit kapjon.
25Három óra volt, amikor megfeszítették őt.
26Az elítélésének oka pedig így volt föléje felírva: A ZSIDÓK KIRÁLYA.
27Két rablót is megfeszítettek vele együtt, egyet jobb és egyet bal keze felől.
28És így teljesedett be az Írás, amely azt mondja: „És bűnösök közé számlálták.“
29Az arra menők pedig szidalmazták őt, fejüket hajtogatva és ezt mondva: „Hah! – te, aki lerontod a templomot, és három nap alatt fölépíted,
30szabadítsd meg magadat, és szállj le a keresztről!“
31Hasonlóképpen a főpapok is, csúfolódva egymás között, az írástudókkal együtt ezt mondták: „Másokat megmentett, de magát nem bírja megmenteni.
32A Krisztus, az Izrael királya, szálljon le most a keresztről, hogy lássuk, és higgyünk.“ Akiket vele feszítettek meg, azok is szidalmazták őt.
Jézus halála Mt 27,45-56; Lk 23,44-49; Jn 19,28-3033Amikor pedig hat óra lett, sötétség támadt az egész földön kilenc óráig.
34És kilenc órakor Jézus hangosan felkiáltott és ezt mondta: „Elói, Elói! Lámá sabaktáni?“ – ami megmagyarázva azt jelenti: „Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet?“
35Néhányan pedig meghallva ezt az ott állók közül, ezt mondták: „Íme, Illést hívja.“
36Egy ember pedig odafutott, és egy szivacsot megtöltve ecettel, nádszálra tűzve, inni adott neki, és ezt mondta: „Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy levegye!“
37Jézus pedig hangosan felkiáltva kibocsátotta lelkét.
38Ekkor a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt.
39Amikor pedig a százados, aki vele átellenben állt, látta, hogy így kiáltva bocsátotta ki lelkét, ezt mondta: „Bizony ez az ember Isten Fia volt!“
40Asszonyok is voltak ott, akik távolról nézték, és közöttük volt a magdalai Mária és Mária, a kis Jakabnak és Józsefnek anyja és Salómé,
41akik amikor Galileában volt, akkor is követték őt, és szolgáltak neki; és sok más asszony, akik vele mentek fel Jeruzsálembe.
Jézus temetése Mt 27,57-61; Lk 23,50-55; Jn 19,38-4242Amikor immár este lett, mivel péntek volt, azaz szombat előtt való nap,
43eljött az arimátiai József, egy tisztességes tanácsbeli, aki maga is várta az Isten országát; bement bátran Pilátushoz, és elkérte Jézusnak testét.
44Pilátus pedig csodálkozott, hogy már meghalt, ezért magához hívatta a századost, és megkérdezte tőle, hogy régen halt-e meg.
45Amikor ezt megtudta a századostól, odaajándékozta a testet Józsefnek.
46Ő pedig gyolcsot vásárolt, levette őt, begöngyölte a gyolcsba, és elhelyezte egy sírboltba, amely kősziklába volt kivágva; és követ hengerített a sírbolt szájára.
47A magdalai Mária pedig és Mária, a József anyja nézték, hová helyezték őt.
Who We AreWhat We EelieveWhat We Do
2025 by iamachristian.org,Inc All rights reserved.