1Azokban a napokban, mivel ismét fölötte nagy volt a sokaság, és nem volt mit enniük, magához szólította Jézus a tanítványait, és mondta nekik:
2„Szánakozom e sokaságon, mert immár harmadik napja, hogy velem vannak, és nincs mit enniük;
3és ha éhen bocsátom haza őket, kidőlnek az úton, mert némelyek közülük messziről jöttek.“
4A tanítványai pedig ezt felelték neki: „Honnan laktathatná jól ezeket valaki kenyérrel itt e pusztában?“
5És megkérdezte őket: „Hány kenyeretek van?“ Azok pedig mondták: „Hét.“
6Akkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre. És vette a hét kenyeret, és hálákat adva, megszegte, és adta az ő tanítványainak, hogy tegyék eléjük. És a sokaság elé tették.
7Volt egy kevés haluk is. És hálákat adva azt mondta, hogy tegyék eléjük azokat is.
8Ettek azért, és jóllaktak; és fölszedték a maradék darabokat, hét kosárral.
9Akik pedig ettek mintegy négyezren voltak. Ezután elbocsátotta őket.
10És azonnal hajóba szállt tanítványaival, és elment Dalmanuta vidékére.
A farizeusok jelt kívánnak Mt 16,1-12; Lk 11,16.29; 12,1; Mt 12,38-3911Kijöttek hozzá a farizeusok, és kezdték őt faggatni, mennyei jelt kívánva tőle, hogy kísértsék őt.
12Ő pedig lelkében felfohászkodva, ezt mondta: „Miért kíván jelt ez a nemzetség? Bizony mondom nektek: Nem adatik jel ennek a nemzetségnek.“
13És otthagyva őket, ismét hajóba szállt, és a túlsó partra ment.
Őrizkedjetek a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!
14De elfelejtettek kenyeret vinni, és egy kenyérnél nem volt velük több a hajóban.
15És Jézus figyelmeztette őket, mondván: „Vigyázzatok, őrizkedjetek a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!“
16Ekkor egymás között tanakodtak, hogy nincs kenyerünk.
17Jézus pedig észrevette ezt, és mondta nekik: „Miért tanakodtok, hogy nincsen kenyeretek? Még most sem látjátok be és nem értitek? Mégis kemény a szívetek?
18Van szemetek, és nem láttok, és van fületek, és nem hallotok? Nem emlékeztek
19mikor az öt kenyeret megszegtem az ötezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele?“ Mondták neki: „Tizenkettőt.“
20„Amikor pedig a hetet a négyezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele?“ Azok pedig mondták: „Hetet.“
21És mondta nekik Jézus: „Hogy nem értitek hát?“
A bétsaidai vak meggyógyítása22Azután Betsaidába ment, és egy vakot vittek hozzá, és kérték őt, hogy érintse meg.
23Ő pedig megfogta a vaknak kezét, kivezette őt a falun kívül, és a szemeibe köpve és kezeit reátéve, megkérdezte őt, vajon lát-e valamit.
24Az pedig föltekintve mondta: „Látom az embereket, mint valami járkáló fákat.“
25Azután kezeit ismét rátette annak szemeire, ő pedig feltekintett vele, és meggyógyult, és messze és világosan látott mindent.
26És hazaküldte, mondván: „Se a faluba be ne menj, se senkinek el ne mondd a faluban.“
Péter vallástétele Mt 16,13-20; Lk 9,18-2127És elment Jézus tanítványaival együtt Cézárea Filippi falvaiba. Útközben megkérdezte tanítványaitól: „Kinek mondanak engem az emberek?“
28Ők pedig így feleltek: „Keresztelő Jánosnak, némelyek Illésnek, ismét némelyek pedig egynek a próféták közül.“
29Ő pedig ezt kérdezte tőlük: „Hát ti kinek mondtok engem?“ Péter így felelt neki: „Te vagy a Krisztus.“
30És rájuk parancsolt, hogy senkinek se szóljanak felőle.
Jézus először szól nyíltan haláláról és feltámadásáról Mt 16,21-23; Lk 9,2231És tanítani kezdte őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, megvettetnie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, és megöletnie, és harmadnapra fel kell támadnia.
32És ezt nyíltan mondta. Péter pedig magához vonva őt, dorgálni kezdte.
33Ő azonban megfordulva tanítványaira tekintett, megfeddte Pétert, és ezt mondta: „Távozz tőlem, Sátán, mert nem az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra gondolsz.“
Jézus követése Mt 16,24-28; Lk 9,23-2634A sokaságot pedig az ő tanítványaival együtt magához szólítva, ezt mondta nekik: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.
35Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az ő életét énérettem és az evangéliumért, az megtalálja azt.
36Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?
37Avagy mit adhat az ember váltságul az ő lelkéért?
38Mert aki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzetség között, az Emberfia is szégyellni fogja azt, mikor eljön az ő Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.“
Who We AreWhat We EelieveWhat We Do
2025 by iamachristian.org,Inc All rights reserved.