1 Korintusi 2 - Hungarian: The New Testament: Life, Truth and Light

Pál a megfeszített Krisztust hirdeti

1Én is, amikor hozzátok mentem atyámfiai, nem úgy mentem, hogy nagy ékesszólással vagy bölcsességgel hirdessem nektek az Isten bizonyságtételét,

2mert elhatároztam, hogy egyébről ne tudjak köztetek, csak Jézus Krisztusról, mégpedig a megfeszítettről.

3És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg közöttetek.

4És az én beszédem és prédikálásom nem emberi bölcsesség megtévesztő szavaiból állt, hanem a Léleknek és erőnek megmutatásában,

5hogy a ti hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék.

Isten elrejtett bölcsessége

6A (hitben) nagykorúak között mi is bölcsességet hirdetünk, de nem e világnak, sem e világ letűnt fejedelmeinek bölcsességét,

7hanem Istennek titkon való bölcsességét szóljuk, azt az elrejtettet, amelyet Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre,

8amelyet e világ fejedelmei közül senki sem ismert fel, mert ha felismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség Urát.

9Hanem, amint meg van írva:

„Amit szem nem látott,

fül nem hallott

és embernek szíve meg sem gondolt,

azt készítette Isten az őt szeretőknek“.

10Nekünk azonban Isten kinyilatkoztatta az ő Lelke által, mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is.

11Mert ki ismeri az ember gondolatait? Csak az embernek lelke, amely benne lakik. Azonképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, csak az Isten Lelke.

12Mi pedig nem e világnak lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk.

13Ezeket prédikáljuk is, de nem emberi bölcsességből tanult szavakkal, hanem úgy, ahogy a Lélek tanít, lelkieknek lelkieket adva.

14A nem lelki ember pedig nem foghatja fel Isten Lelkének dolgait, mert bolondságnak tűnik neki, nem is érti, mert ezeket csak a Lélek szerint lehet elbírálni.

15A lelki ember azonban mindent elbírál, de őt nem bírálja felül senki.

16Mert ugyan, „Ki ismerte meg az Úr gondolatait,

hogy őt kioktathatná?“

Mi pedig Krisztus gondolataiban részesülünk.

Blog
About Us
Message
Site Map

Who We AreWhat We EelieveWhat We Do

Terms of UsePrivacy Notice

2025 by iamachristian.org,Inc All rights reserved.

Home
Gospel
Question
Blog
Help