JELENÉSEK KÖNYVE 5 - Hungarian Bible by Lajos Csia

1 Láttam azután egy könyvet a trónon ülő jobb kezében, mely belül is, hátul is tele volt írva és hét pecséttel volt lepecsételve.

2 Azután láttam egy erős angyalt, aki hangos szóval kihirdette: „Ki méltó arra, hogy felnyissa a könyvet s leoldja pecsétjeit?”

3 De sem égen, sem földön, sem föld alatt senki sem volt rá képes, hogy felnyissa a könyvet, és hogy belenézzen.

4 Nagy sírásra fakadtam amiatt, hogy senkit sem találtak méltónak arra, hogy a könyvet felnyissa, sem hogy belenézzen.

5 Ekkor a vének közül egy így szólt hozzám: „Ne sírj! Nézd, győzött a Júda törzséből való oroszlán, Dávid gyökere, hogy felnyithassa a könyvet és annak hét pecsétjét.”

6 Ekkor láttam a trón és a négy élőlény között és a vének között egy Bárányt, ki úgy állt ott, mintha meg volna ölve. Hét szarva és hét szeme volt, melyek az Istennek az egész földre szétküldött hét Szelleme.

7 Ahogy jött, kivette a trónon ülőnek jobbjából a könyvet.

8 Mikor elvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborultak a Bárány előtt. Mindegyiknél citera (lant) volt és füstölőszerekkel tele aranycsészék, melyek a szentek imádságait tartalmazták.

9 Ú éneket énekeltek: „Te vagy méltó arra, hogy elvedd a könyvet és felnyisd annak pecséteit, mert megöltek téged, s te véreden minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből lelkeket vásároltál Istennek.

10 Te Istenünk számára királyokká és papokká tetted őket, s majd ők fognak uralkodni a földön.

11 Azután láttam újra. Hallottam, hogy a trón, a négy élőlény és a vének körül sok angyal szólalt meg – a számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer volt –,

12 s hangos szóval kiáltották: „Méltó a megölt Bárány arra, hogy hatalmat, gazdagságot, bölcsességet, erőt, tisztességet, dicsőséget és áldást kapjon.”

13 Ekkor minden teremtmény, mely égen, földön, föld alatt és a tengeren van, mindaz, ami ezekben van – hallottam – így szólt: „A trónon ülőt és a Bárányt illeti az áldás, a tisztesség, a dicsőség és az uralom az örök korok korain keresztül.”

14 Erre a négy élőlény azt mondta: „Ámen.” A vének pedig leborultak és imádásba fogtak.

Blog
About Us
Message
Site Map

Who We AreWhat We EelieveWhat We Do

Terms of UsePrivacy Notice

2025 by iamachristian.org,Inc All rights reserved.

Home
Gospel
Question
Blog
Help